A Szótlan Szemtanú korábban leírta, hogy véleménye szerint a hosszú távú túlélés érdekében a Hídnak nemzetiségi-politikai stratégiáját, az MKP-nak pedig az egész pártstruktúráját kell felülvizsgálnia. Az igazán fontos kérdésnek viszont azt tartja, hogy ilyen környezetben és feltételek mellett miként maradhat fenn és gyarapodhat a helyi magyarság? Mekkora része van ebben a politikának és a politikai pártoknak?
A szlovákiai magyarok előtt választások idején attól függetlenül, éppen hány magyar párt versenyez egymással, ott lebeg a dilemma: érdemes elmenni választani? És ha igen, akkor kire szavazunk? A Szótlan Szemtanú szerint a választásokon való részvétel ugyan fontos, de csak rosszul választhatunk, a legnagyobb problémát pedig az jelenti, hogy húsz éve csak és kizárólag a politikától várjuk a csodát .
Ha a Szótlan Szemtanú számba veszi, az öntudatos magyar választóknak három választási lehetősége lesz márciusban: az orrukat befogva az MKP-ra vagy a Hídra szavaznak, esetleg szlovák pártot választanak, így feladják, hogy etnikai érdekeiket is képviselje valaki a parlamentben, vagy pedig hagyják a választásokat a francba, inkább elmennek helyette kirándulni.
Ami a szlovák alternatívákat illeti, az elmúlt másfél év alatt sokadszor is bebizonyosodott, hogy az ország politikai elitjéből hiányzik az elemi jóindulat és a megértési szándék a magyar kisebbség iránt. Veszélyes, hogy a tudatlansággal vegyített populizmus az új pártokon belül is jelentkezett: példának okáért Igor Matovič szívecskékkel tüntetett a magyarok elszakítása ellen, mégsem volt hajlandó kulcsfontosságú dolgokban enyhíteni például a nyelvtörvényen, Daniel Krajcer (SaS) pedig kulturális miniszterként intett be többször is a kisebbségeknek. Szlovák pártok kilőve.
Marad a két magyar párt, vagy a nekik való beintés. Na de miért is kellene a Hídat vagy az MKP-t választanunk? Általánosságban véve két érvet fogalmaznak meg a pártok: emellett szól a hatékony érdekképviselet meg a magyar képviselők bejuttatása a parlamentbe. Namármost magyar képviselőnek lenni önmagában nem érdem. Sőt, a szlovákiai magyar politikai rendszer képviselőinek évtizedek óta visszatérő mantrája, hogy mindössze azért érdemes rájuk szavazni, mert – magyarok. Ez önmagában semmilyen pozitív tulajdonsággal nem bír (hacsak a szlovákság felé nem jelzi, hogy a politikai képviseletünkről azért nem mondtunk le és létezik legitim igény egy magyar etnikai pártra), annál pofátlanabb kimagyarázása a politikusok inkompetenciájának. Az etnikai hovatartozás önmagában nem számít.
Ugorjunk. Megvalósította a Híd vagy az MKP valamikor is a hatékony érdekképviseletet? Nem. A Szótlan Szemtanú privát véleménye, hogy ebből a szempontból az utóbbi másfél év különösen tragikus. Nem azért, mert nem történt volna relatív előrelépés, hanem a csomagolás miatt – eddig legalább elhitetni nem akarták velünk, hogy a félmegoldások abszolút megoldásokat jelentenek. A korábbi, egységes MKP egyébként egykor ugyanennyire eredménytelennek bizonyult, csak az akkor tíz százalékos pártnak nem kellett szembesülnie a nemzeti színezetű kritikával. A csonka MKP később el sem jutott odáig, hogy a szlovák pártok partnerként kezelhessék. Ahhoz, hogy az MKP vagy a Híd átütő sikert érjen el, jó helyen kell lenniük jó időben: a mérleg nyelveként egy olyan közegben, ahol a másik tábor csak rájuk számíthat. A Híd az utóbbi évben megmutatta, mennyire él ezzel a lehetőséggel, az MKP meg aligha kerül hasonló helyzetbe a következő választások után. Szóval az érdemi érdekképviselet megvalósulására kevés az esély márciusban, magyar képviselőink legfeljebb díszítik a parlamentet, vagy az illedelmes partner szerepét játsszák, aki csak és kizárólag etnikai kérdésekben megszólal néha. Rossz esetben az ellenzéki sorokban csücsülnek, ott meg ugye lehet képviselni az érdekeket (not).
Ha a fentieket a Szótlan Szemtanú összeveti, azt látja, hogy az egyszeri öntudatos magyar választó tökéletes csapdahelyzetben van: ha nem szavaz, a többi pártot erősíti, ha szlovák pártokra szavaz, feladja az etnikai érdekképviseletet, ha a Híd vagy az MKP listájára voksol, akkor pedig gyakran lejáratott, hiteltelen politikusokat erősít meg a pozíciójukban. Egy csomó rossz választás. De akkor meg mi a megoldás? A körítés feljavítása.
A Szótlan Szemtanú meglepő módon optimista. Úgy véli ugyanis, hogy az utóbbi másfél évben körvonalazódott az, ami miatt a politikai pártok önmagukban nem tudtak sikeresek lenni: a külső és belső civil nyomásgyakorlás. Ha végre valahára kialakul és megerősödik a civil szféra, akkor számíthatunk hatékonyabb politikai érdekképviseletre is. A szlovákiai magyar pártok ugyanis eddig légüres térben ténykedtek, nem csoda, hogy ellustultak. Nem voltak igazi, megfogalmazott társadalmi elvárások a munkájukkal szemben, és valljuk be, egy politikus elvárások nélkül nincs teljesítménykényszerben. A visszajelzések hiánya miatt állt elő például az a helyzet, hogy az MKP a nyomást nem érezve másfél éve érdemi program és konkrét ötletek meg ígéretek nélkül vághatott bele az előző kampányba. A társadalmi elvárások hiánya pedig azt a szituációt eredményezte, hogy a Híd sikerként próbálhatja meg eladni azokat a vívmányokat, amiért egy szebb korban elkergetik a politikusokat.
A szlovákiai magyar hagyományok között az aktivizmus nem szerepel. Megszokta a helyi közeg, hogy mások döntenek helyette, a feje fölött, jó esetben bölcs emberek, rossz esetben ostobák. Ahhoz, hogy a felvidéki magyaroknak jobb legyen, nem elég egy (aktív) Bugár, Berényi, Solymos, Somogyi, vagy Csáky, nem elég egy, kettő, de három párt sem. Mindenkinek megvan a maga kis harca: észre kell venni, hogy mi nem tetszik és lépni. Az utóbbi hónapokban egyre többen tettek így – példának okáért a matricázók, a komáromi városszépítők, dunaszerdahelyi klubalapítók, diákszervezetisek. Valakinek az lehet a maga kis harca, hogy magyar iskolába küldje a kisfiát. Esetleg az, hogy magyarul kérjen jegyet a buszon. De nem kell kizárólag a magyar témákkal egyenlősíteni a polgári aktivitást, hiszen mindenkinek más lehet fontos. Épüljön a faluban járda, legyen átlátható a települések gazdálkodása! Ezek mind olyan apró vívmányok, amiket a politikusok önmaguktól nem fognak nekünk kivívni. A politikai pártok ebben lehetnek szövetségesek, de nem mindenható problémamegoldók. Nem állítják meg helyettünk az elszlovákosodást, nem szorgalmaznak olyan témákat, amelyek ügyében nem hallják a választók hangját.
A márciusi idő előtti választások elsősorban arról fognak szólni, hogy kiben látjuk meg a szövetségest ahhoz, hogy figyeljen a visszajelzéseinkre, és nem a megváltók kereséséről – utóbbi hibába esik bele folyamatosan a helyi magyar közösség. A villanyt egyelőre nem kell lekapcsolni.