Az elmúlt napokban a Híd mellett elkészült az MKP választási listája is, úgyhogy a következő három hónapban már arról vitatkozhatunk, konkrétan melyik politikus mekkora eséllyel pályázik arra, hogy bejusson a parlamentbe.  A Szótlan Szemtanú szerint a Híd listáján nincsenek nagyobb meglepetések, az MKP százötvenes névsora meg anyázásra késztethet egyeseket, de igazából a pártnak nincs más választása, mint húszra lapot húzni.

Nézzük meg, milyen listát ügyeskedtek össze Bugár Béláék! Sok meglepetés nincs rajta, hiszen a Híd tavalyi húzásai alapjában véve bejöttek: a párt nem csak hogy bejutott a parlamentbe, de minden várakozáson felül teljesített. A győztes csapaton pedig nem érdemes változtatni, csak akkor, ha muszáj. A Híd stratégáit egyetlen dolog késztette fejtörésre: az OKS távozása a listáról. Zajacék számára egyrészt jól sült el a Híd-listán való indulás, hiszen aránytalanul sok képviselőt juttathattak a parlamentbe és médiafényben sütkéreztek, másrészt viszont az OKS a parlamenti helyek után járó támogatáson összeveszett a Híddal (az a pénz jelenleg a listaállító párt kasszájában van és ott is marad),  ráadásul a kormány politikáját is csak közvetve tudta befolyásolni. Egyszóval: egy másik párt listáján indulni nem biztos, hogy jó biznisz. Az OKS kiesésével viszont a szlovák jelöltek száma csappant meg annyira, hogy Bugár pártja elkezdhessen félni attól, nem tudja megszólítani a többségi nemzet szavazóit. Az együttműködésre építő ideológiát felejtsük el, a Szótlan Szemtanú felhívná a figyelmet arra, hogy az ősi szabály továbbra is él: a szlovák választók nem szavaznak magyar jelöltre, kivéve, ha azt Bugár Bélának hívják.

Az OKS-es jelölteket tehát pótolni kellett, lehetőség szerint szlovákokkal. Az OKS-ből kiugrott František Šebej lett végül az egyik kiválasztott, a másik húzónév pedig Andrej Hrnčiar, a turócszentmártoni polgármester. Utóbbi személye ad még okot a támadásokra magyar részről, ráadásul tényleg nem tudni, milyen biztosítékok vannak arra, hogy a parlamentbe való bejutás után nem igazol át egy másik pártba.

Amit a szerző a Híd-lista szemére vet, az az, hogy a rosszul teljesítő politikusokat nem büntették meg. Ivan Švejna jobb alternatíva és a szlovák nemzetisége miatt maradhatott a lista elején, Rudolf Chmel hasonló okokból maradt a fő reklámarc, a nagyon kínos megnyilvánulásokat halmozó Érsek Árpád előtérbe tolása pedig hosszú távon nagyon rossz ötletnek fog bizonyulni.

Ami a fentiekben nem hangzott el kritikaként, az viszont dicséret. A Hídnak sikerült kiépítenie másfél év alatt a Bugár mögötti magyar politikusi első vonalat, példaként ott van Vörös Péter és Solymos László, akik háttérpozícióból emelkedtek a közvetlen elitbe. A Híd keményvonalas, az MKP-nak odamondogató részlege is jelen van, a kampányban a keményebb megjegyzések jó eséllyel Bastrnák Tibor, Gál Gábor és Nagy József szájából fognak elhangzani. Utóbbi személy vállalkozó alkalmi hobbipolitikusból hivatalosan is a Híd egyik nevévé vált.

Ha a Híd listájára a Szótlan Szemtanú azt mondta, hogy nem túl meglepő, akkor az MKP listája az irányított armageddont idézi. Külső szemlélők vérmérséklettől függően mondhatják, hogy sikeresen lezajlott a megújulás, esetleg ugyanezt három kérdőjellel így: “ez nektek a megújulás???”, opcionális lehetőségként felháborodhatnak azon, hogy a listát vezető politikusok feléről életükben nem hallottak még.

Erre a Szótlan Szemtanú azt tudja mondani, hogy amikor új, hiteles személyekről van szó, akkor a Szlovákiai Magyar Választó képzeletében megjelenik Bugár Béla, Esterházy János és Obi-Van Kenobi szerelemgyereke, aki  elbűvölő személyiség, sziklaszilárd elvei vannak, és a szlovákok egy intésére aláírják  a friss autonómiatervezetet. Nos, a valóságban a politikusok az ideális tulajdonságok jóval szűkebb keresztmetszetéből gazdálkodnak, ezt el kell fogadni. Az MKP főként regionális szinten ténykedő politikusokból gyűjtötte össze a második vonalat. Olyan személyiségekből, akik még nem járatták le magukat – legalábbis az egész ország előtt, néhány személyt ugyanis változó okokból kitartó utálat övez egyes körökben. A kérdés tehát csak az, hogy bejön-e a merész húzásuk, mert ezeket az jelölteket bizony nem nagyon nagyon nem ismeri a közvélemény.

Az MKP listája tipikusan az a képződmény, ami a görcsösen felkészültnek mutatkozni próbáló politikai elemzőket hümmögésre készteti (igen, ezt a szerző magára értette). Ha Berényi József pártja ezzel a társasággal bukik, akkor ki lehet majd utólag jelenteni, azért a kudarc, mert olyan jelöltekről volt szó, akiket a szlovákiai magyar közvélemény nem ismert, és három hónap alatt egyszerűen nem lehetett behozni a nevüket a köztudatba. Amennyiben az MKP bejut a parlamentbe, akkor a megújulásos húzás annál zseniálisabbnak tűnik majd, hiszen ez azt jelenti, hogy a friss erőnek számító tehetséges jelöltek helyi szinten és országos szinten is sikerrel jártak, közelebb hozva a politikát és a párt céljait az emberekhez. A Szótlan Szemtanú ehelyett inkább taktikusan kivár és figyelni fogja,  mennyi preferencia-szavazatot szereznek a helyi erők a régiekkel való összehasonlításban. És ez nagyban függ attól, hogy mennyire sikerül jól a kampány, hiszen az új neveket be kell futtatni.

Az MKP elitjéből azért maradtak hírmondók, és könnyen lehet, hogy a preferencia-szavazatoknak köszönhetően még feljebb jutnak. Ott van például a lista tizedik helyére csúsztatott Csáky Pál, akinek nem kell tartania attól, hogy a karikázás után felállított sorrendben lejjebb kerül,  sőt.

Összegzésként a Szótlan Szemtanú rámutat, hogy a jó választási lista felállítása mindkét pártnak létkérdés, de teljesen logikus okokból a Híd és az MKP is más-más módszerrel választotta ki a százötven jelöltjét. A Híd egy újabb parlamentben töltött időszakkal tovább erősítheti a párt regionális szervezeteit. A vezetésnek semmi oka nincs feltételezni, hogy rossz úton jár, ha nem borul a papírforma, Bugár Béláék ott lesznek a parlamentben. Így a lista sem hozott magyar szempontból újdonságokat. Az MKP egyértelműen a túlélésre játszik, négy évet a parlamenten kívül az erős regionális szervezetei ellenére sem bír ki a párt. A helyi stratégák az időzavarral küzdve most bemutattak egy víziót a szlovákiai magyarságnak, legalábbis ami a jövőbeni vezetőket illeti. Hogy azt a választók elfogadják-e – az egy nagyon jó kérdés.

A cikkel azonos mondanivalójú, de kicsit másként fogalmazott kommentár a mai nyomtatott Új Szóban is megjelent.