A Szótlan Szemtanú azt hitte, hogy a választások utáni pár hónapban inkább az MKP személyi állománya fog lemorzsolódni, mint a Hídé, erre tessék: Vörös Péter háttérbe vonulását követően Pfundtner Edit kilépett Bugárék pártjából. Az okokról sokat nem tudni, de egy dolog biztos: a Híd lassan kifogy azokból a politikusokból, akiknek van érdemi mondanivalója, és ez komoly hiba.
Vörös és Pfundtner ténykedésében és távozásában találunk néhány közös pontot, meg néhány különbséget is. Nagyon röviden nézzük meg, kikről van szó, hiszen mint látszik a “Hídas” kategóriát alkalmazni a politikusokra eléggé értelmetlen dolog: mindenkinek más a motivációja és az előélete.
Vörös Bugár Béla közeli munkatársaként ténykedett már az MKP-s időkben is, aztán alapító tagja lett a Hídnak, 2010-től pedig parlamenti képviselő. Effajta minőségében nem hagyott maradandó nyomot, két dolgot kapcsolhatunk a nevéhez: 2010-es ténykedése alatt például egyszer nem lépett fel önálló beszéddel, kérdéseket sem tett fel, és önálló törvényjavaslata sem volt, ergo nem csinált semmi érdemlegeset (a Sme szerint összesen hét képviselő tartozott ebbe az ekluzív csoportba) (Kiegészítés: egy komment alább összefoglalja a fontosabb témákat, melyekkel kapcsolatban Vörös Péter később viszont megnyilvánult). A másik jellegzetes tulajdonsága, hogy blogján olyan bejegyzéseket írt nemzeti összefogásról és víziókról, hogy az egy MKP-s képviselőnek is a becsületére vált volna. Valószínűleg a passzivitás miatt Vörös befutó helyet bukott a választásokon, hat helyet zuhant. Később pedig a komáromi belharcokra és a felelősségteljes nemzeti politika hiányára hivatkozva távozott.
Pfundtner Edit a Híd egyik új arca volt a párt megalakulása idején, jogászként, az MKP-s perifériáról került a politikába. A női jelöltekkel szemben ebben a férfiközpontú világban folyamatosan él a gyanú, hogy nem a képességeiknek, hanem az arcuknak és az imidzsüknek köszönhetik a pozícióikat. Pfundtner lehet, hogy kezdetben ebbe a kategóriába tartozott, de szorgalmasnak és tanulékonynak bizonyult. Egészen széleskörű ismeretekre tett szert például a kisebbségi ügyek terén, amit azért bíztak rá, mert nem akadt olyan képviselő, aki érdeklődést mutatott volna a téma iránt. A jó munkának egy vállalatnál megvan a hozadéka, mert az illetőt kinevezik, de a politikában másként működnek a dolgok: Pfundtner a parlamenti kiszorítósdi miatt csak a 15. helyről indult a választási listán, de a karikázásokkal is csak egy helyet tudott javítani. Érdekes, de egyelőre legfeljebb csak összeesküvés-elméletekre okot adó mellékkörülmény, hogy akkor távozik, mikor a Híd a semmit sem mutató A. Nagy László kinevezését szorgalmazza a kisebbségi kormánybiztosi posztra. Hát így.
Miért aggályos a Híd számára Vörös és Pfundtner távozása, ha ők ketten még csak nem is számítanak parlamenti képviselőnek, ráadásul a választásokon se szerepeltek kiugróan jól? Azért, mert mind a ketten a Híd nemzeti-ideológiai szárnyához lennének sorolhatóak, ha létezne ilyen fogalom. Bugárékkal kapcsolatban korábban gyakran megfogalmazódtak olyan vádak, miszerint nem képviselik a parlamentben a szlovákiai magyarság érdekeit, nem szólalnak fel, nem is nyilvánulnak meg látványosan ezügyben. A Híd a harcos kisebbségi érdekvédelmet az előző kormány idején egyszerűen rátolta partnerére, az OKS-re, s erről azt állították, tudatos stratégia eredménye ez az állapot. Ha nagyon muszáj volt, akkor hozzátették, a párton belül “szakértők” foglalkoznak a témával – ez lett volna Pfundtner. Ha még tovább kellett indokolni a Híd “nemzeti” elköteleződését, akkor jött a mutogatás a képviselők sokszínűségére – például Vörösre és a különutas nézeteire. Most pedig se OKS, se Pfundtner, se Vörös, a Szótlan Szemtanú pedig kíváncsi lenne arra, milyen az, mikor Érsek Árpád és Csicsai Gábor védelmezik a magyar iskolákat.
Ennek az ideológiai kiüresedésnek a fényében még azt is meg lehet magyarázni, miért megy bele ennyire könnyen a Híd abba, hogy megszerezze Ficótól a kisebbségekért és polgári társadalomért felelős kormánybiztosi posztot. Pedig a rizikók egyértelműek: Ficót semmi nem köti abban, hogy ellehetetlenítse a biztos munkáját, akinek még a kompetenciáit sem ismerjük. Mégis, a Hídnak valamilyen módon bizonyítania kell a választói felé, hogy törődik a nemzetiségi témával. A jelenlegi politikusi felhozatalt tekintve ezt pedig csak úgy tudják elérni, hogy a kormánybiztosra mutogatnak.