Pár napja kórházba került a nagyapám. A galántai intézmény hatodik, ill. nyolcadik emeletével nem ekkor találkoztam először, pár évvel ezelőtt már jártam erre látogatóban. Szigetelés nélküli ablakok, potyogó vakolat, harminc éves vaságyak és még öregebb matracok – mintha a múlt században ragadt volna a megye egyik legnagyobb kórháza. Mobiltelefonnal készült képriportunk következik.

A Közbeszéd nem híve a populista számonkérésnek, a másik oldalon viszont szeretnénk felhívni az olvasóink figyelmét a helyi túlzásokra. Aki még nem került kórházba, ne is akarjon.

A galántai kórházat 1969-ben kezdték el építeni, és 1983-ban adták át az utolsó részlegét. Ekkor 645 fekvőhely állt a betegek rendelkezésére. Azóta csak az orvosok, betegek és a nővérek változtak.

A kórház, amelyről a helyiek csak úgy beszélnek, hogy oda csak meghalni járnak az emberek, a szó szótári értelmében elhanyagolt. A betonból öntött mázsás virágtartókban csak a gyom nő, a szocializmus funkcionalista elemeinek eltávolítása pedig az utóbbi húsz évben senkinek sem jutott az eszébe.

De hagyján a külső, a galántai kórházban remek orvosok és nővérek is szolgálnak, az egészségügyi rendszer azonban tényleg nem veszi komolyan a munkájukat.

Havi min. €47,58 egészségügyi biztosításért a következő jár:

Napi egy meleg étel (hidegen felszolgálva), egy hideg reggeli, egy hideg vacsora (lásd a fenti képen: két szelet szikkadt kenyér, Za babku Mája nevű pástétom, egy kis Om€ga margarin, tea és vasárnaponként sajt).

Egy, talán a nyolcvanas évekből visszamaradt vaságy matraccal és kórlappal, valamint egy takaró és párna.

Megosztott balkon, amelynek köszönhetően továbbra sem csökken a lopások száma.

Minden ágyhoz jár egy rozsdás pléh éjjeliszekrény, egy préselt fából készült ruhásszekrény és egy megosztott vécé (amelyet min. hat, max. nyolcan hasznának).
A kórházban egyébként talajfűtéssel melegítenek, nincsenek fűtőtestek (ami a nem szigetelt ablakok miatt talán jobb is).

Az sok orvosi irodában még mindíg írógéppel írnak, a technika pedig elavult. Egy városi legenda szerint az egyik emeleti fürdőszobát is csak egy magánszemély támogatásának köszönhetően tudták kicsempézni. A hármas és négyes lift stabilan beszorul az emeletek között (mi a tizediken ragadtunk be), nem újkeletű a probléma, a kórházi személyzet is tud róla, de mégsem olvasható semmilyen figyelmeztetés ezzel kapcsolatban.

Ha lehetőséged lenne rá, melyiket választanád?
Ami az ételt illeti, egyetlen pozitív mondatot sem tudok írni arról, amit láttam. 2012-ben még mindig úgy főznek (és ugyanolyan rosszul), mint a rendszerváltás előtt. Teljesen abszurd, hogy egy kórház miért tömi egészségtelen élelmiszerekkel a betegeit. Az ilyen margarinokat és pástétomokat még az ellenségeimnek sem kínálnám. Jogosan teszi fel mindenki a kérdést: hová megy akkor a pénzem?
Amióta 2009-ben az első Fico-kormány bezáratta a vágsellyei kórházat, a kerületben élőknek csak két választásuk maradt: a nyitrai vagy a galántai kórház. Egy barátommal történt, hogy a két kórház oda-vissza dobálta, mondván: túlterheltek.

Mit ír a törvény az egészségügyi biztosításról?
§ 2 Pojem a druhy zdravotného poistenia 
(1) Zdravotné poistenie je a) povinné verejné zdravotné poistenie, na základe ktorého sa poskytuje poistencom verejného zdravotného poistenia (ďalej len “poistenec”) za podmienok ustanovených týmto zákonom zdravotná starostlivosť a služby súvisiace s poskytovaním zdravotnej starostlivosti (ďalej len “zdravotná starostlivosť”) v rozsahu ustanovenom osobitným predpisom, 
1) b) individuálne zdravotné poistenie, na základe ktorého sa poskytuje poistencom individuálneho zdravotného poistenia zdravotná starostlivosť v rozsahu určenom v zmluve podľa osobitného predpisu. 
2) (2) Vykonávanie verejného zdravotného poistenia je činnosť vo verejnom záujme, pri ktorej sa hospodári s verejnými prostriedkami. 2a) Verejné zdravotné poistenie vykonávajú zdravotné poisťovne za podmienok ustanovených v osobitnom predpise. 57).

A galántai kórháznak nem kell sok a teljes leépüléshez, és hacsak valami radikális változás nem történik a következő pár évben, akkor mind az épület, mind pedig az ott székelő intézmény használhatatlanná válik.

Nehéz eldönteni, hogy mi volt előbb, a pénzhiány, vagy rosszul beállított finanszírozási rendszer. A szlovák egészségügyi ellátás (a miénken kívül is) sok ominózus esetet jegyez, kérjük oszd meg velünk te is a tapasztalataidat.