Az MKP ügyetlenkedése az ekecsi táblával sikeresen terelte el a figyelmet a Híd vasúti kétnyelvűség előmozdításában játszott szerepéről. De azért nézzünk át hozzájuk is, nagyon tanulságos.
Kevés figyelmet kapott Berényi csavarhúzós performansza mellett A. Nagy László nyilatkozata, mely szerint „a közlekedési tárcával [a vasúti kétnyelvűség ügyében] folytatott tárgyalások novemberben eredmény nélkül zárultak”. Úgy tűnik, nem lesz tehát megegyezés, bár a remény hal meg utoljára. A Híd ugyan egyedül is a törvényhozás elé terjesztheti a törvényjavaslatot, a közlekedési Minisztérium és a kormánypárt támogatása nélkül elfogadásának minimális az esélye. Nem ők tehetnek róla, ők szegények mindent megpróbáltak, csak hát az a fránya politikai akarat, abból ha lenne egy csipetnyivel több. Ismerős, ugye?
Akkor pörgessük vissza egy kicsit az idő kerekét, mondjuk 2011-be, amikor a Híd kormányon volt, és javaslatára a parlamenti többség megszavazta a kisebbségi nyelvhasználati törvény módosítását. Ebbe belekerült, hogy a vasútállomásokra ki lehet írni a község nevét kisebbségi nyelven is. Ez egy kompromisszumos megoldás volt, amit a többség elfogadott. Megvolt hozzá a politikai akarat, belenyugodtak a szlovák képviselők, hogy mostantól a magyar nyelv is kikerülhet a vasútállomásokra.
De a táblák végül mégsem kerülhettek ki, mégpedig egyszerűen azért, mert a Híd által benyújtott törvényjavaslat nagyon pongyolán lett megfogalmazva, és elfelejtették ennek kapcsán a vasúti törvényt is módosítani. Egyszerűen pancser munkát végeztek. Nem valami szlovák szabotázsakcióra kell itt gyanakodni. Rudolf Chmel, a Híd által jelölt kormányalelnök terjesztette elő a törvényt, úgyhogy ez elsősorban az ő felelőssége, a szakterületekért felelős közlekedési tárca államtitkárát pedig Érsek Árpádnak hívták.
A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala többször figyelmeztette a folyamat során a kormányhivatalt a szakmai és társadalmi egyeztetések fontosságára, és írásbeli javaslatunkban jeleztük a vasúti törvény módosításának szükségességét is. Egyszer sem tartották fontosnak, hogy tárgyaljanak az észrevételeinkről. Ha megtették volna, most nem kellene szegényeknek vért izzadniuk, hogy megteremtsék a politikai akaratot ahhoz, amihez már két éve megvolt, csak elherdálták. Ha legközelebb megint kétkedni támad kedve a Híd Paraméter-hadosztályának a civilek hozzáadott értékével kapcsolatban, ezek a sorok jussanak mindenkinek eszébe.
Gyanítom, hogy a mostani hercehurcának is valami csúnya, a 2011-estől rosszabb kompromisszum lesz a vége (pl. vasútállomás melletti önkormányzati területen kirakott tábla, amit a Vasút javasolt). A vicc az, hogy előre borítékolható, a Híd ezt is „előrelépésként” fogja tálalni. Nekik nem kínos, hogy két éve ők már ugyanezért a „sikerért” begyűjtötték a politikai jópontokat, amikor Érsek Árpád a kampány részeként az Új Szóban tudatta mindenkivel, hogy „csak kérni kell” a magyar táblákat, azokat a vasút köteles kihelyezni. Ugyanezt játszották el a kisebbségi nyelvű hivatali ügyintézéssel, amelyet 1999 óta biztosít a törvény, nekik mégis sikerült 2011-ben újra sikerként eladni. Igazi politikai perpetuum mobile, talán a kommunizmus bukását is átélhetem majd még egyszer kampányszlogen formájában.
Abba pedig bele sem merek gondolni, micsoda csinnadrattával járna, ha mégis sikerülne támogatást találni ahhoz a javaslathoz, amihez 2011-ben már megvolt. Ez az eredmény szempontjából a legkevésbé rossz megoldás lenne, de azért ha megint „előrelépésről” hallunk, jusson eszünkbe, hogy minden relatív: itt már az is siker, ha két év késéssel sikerül jól megszövegezni egy törvényjavaslatot.
A politikai akarat hiánya sokszor tényleg valós és komoly akadály. Ezért különösen fájó azoknak az esélyeknek az elvesztegetése, amihez nem a szlovákok rosszindulata, hanem szakmai felkészületlenség vezetett.
