Vasárnap tartotta meg Budapesten a Rákóczi Szövetség az Esterházy János Emlékünnepséget. Hagyományosan az ünnepség részét képezi, hogy a magyarság érdekében végzett munkáért aktivistákat, intézményeket tüntetnek ki – így kapott Esterházy Emlékplakettet az utóbbi években a Diákhálózat, vagy Dolník Erzsébet. Idén a Pozsonyi Magyar Galéria mellett Boldoghy Olivér civil aktivista, a Fontos vagy! mozgalom egyik vezetője részesült az elismerésben, a Szótlan Szemtanú blog szerzőjének pedig megadatott, hogy megírhatta és elmondhatta a méltatást. Alább ennek a szövege következik
A felvidéki magyarság megmaradásának kérdése és a nemzet gyarapodásához vezető út egy olyan téma, ami évtizedek óta élénken foglalkoztatja a közvéleményt, főként annak fényében, hogy közösségünk minden népszámláláson szembesül a puszta számokkal. Született számtalan ötlet, megoldás, javaslat arra, hogy miként léphetünk fel a népességfogyás ellen, miként találhatjuk meg a kiutat ebből a helyzetből. Milyen módon tehetjük jobbá környezetünket nem csak magunk, de mások számára is. Számos kezdeményezés rámutatott a problémák okára, forrására – arra, hogy hol keressük a hibát, mit kellene másként csinálni. A legértékesebb kezdeményezések pedig azon személyekhez fűződnek, akik túllépve az elemzésen személyes példamutatásukkal, kiállásukkal, fellépésükkel nem csak rámutatnak a megoldásra váró ügyekre, hanem mindent megtesznek azért, hogy változtassanak a fennálló állapotokon, jobbá tegyék azt. Így válnak a felvidéki magyarság ikonjaivá, lesz szavuk mérvadó, s idéznek elő olyan változásokat, melyekkel generációk hozzáállását befolyásolják nyelvükhöz, nemzetükhöz, jogaikhoz, kultúrájukhoz.
Boldoghy Olivér színész családban született, anyja és apja is a Jókai színház elismert művészei voltak. Anyja később a Csehszlovák Rádió magyar nyelvű adásának rendezője lett, egészen nyugdíjas koráig az is maradt. A családi tradíciót folytatva maga is színész lett, s későbbi feleségével együtt 1992-ben diplomázott a Pozsonyi Színművészeti Főiskolán. Pozsonyban éli meg a bársonyos forradalmat, a változásokban kulcsszerepet vállaló színészközösség egyik tagjaként. Fiatalon, első kézből szerez tapasztalatokat arról, mire képes a tömeg, ha jól szervezett. A színészek és tanoncok járják az országot, találkozókat szerveznek, látványos sztrájkokon, megmozdulásokon vesznek részt és tájékoztató anyagokat terjesztenek. Példát mutatnak arra, miként kell működnie a közügyekben való részvételnek a demokráciában. Abban a demokráciában, amelyben öntudatos állampolgárok a jogaikkal élve, s azokat követelve nem csak elszenvedői, vagy passzív szemlélői az eseményeknek, hanem maguk is beleszólnak a történésekbe. Abban a közegben, melyben világosan látszik a közös, nagybetűs Ügy, s a közjóra való törekvés kovácsolja össze az akaratot.
Később, a rendszerváltás után a komáromi Jókai Színház színészeként ténykedik, alakítja Ádámot az Ember tragédiájában, János evangélistát a Mária evangéliumában, vagy éppen a Rádióst a Padlásban. A kilencvenes évek második felében egy Kassán töltött színházi időszak után úgy dönt, hazatér Komáromba. Vállalkozást indít, s magyar vagy szlovák szerepeket vállalva ritkábban fordul meg a színpadokon, például a Szlovák Nemzeti Színházban egy Csehov-darabban játszik vendégszínészként. Vállalkozói státusza mellett civil aktivistaként is ténykedik.
A 2010-es évben csatlakozik az Egy Jobb Komáromért polgári kezdeményezéshez, hogy Komárom városának gyarapodását és szellemi épülését is elősegítse, civilként. A mozgalom keretén belül több városszépítési akcióban vesz részt, szobrokat és közterületeket tesznek csinosabbá, egy élhető város érdekében. A fenti időszakban a komáromi kórház tulajdonosváltása és az utolsó, kétnyelvű szimbólum, a magyar-szlovák tábla eltűnése kapcsán kerül előtérbe az intézményi nyelvhasználat kérdése. A polgári kezdeményezés látványos tiltakozó akciókat szervez, s hónapok munkájának eredményeképp sikerül elérni, hogy megváltozik a kórház nyelvhasználati politikája – nem csak szóban, a négy fal között, de írásban, látványosan is feltűnnek a magyar feliratok. Erős várunk a nyelv – szögezte le egykor Illyés Gyula valamint Kosztolányi Dezső, s ezt ismerték fel a nyelvhasználati mozgalmak is. Hiszen ahol a magyar nyelv eltűnik a feliratokról és visszaszorul a háztartásokba, ezzel kizárólag a baráti, családi kommunikáció eszközévé fokozódik le, ott megtartása is pusztán egyéni érzelmi kérdéssé válik.
Boldoghy Olivér a tapasztalatokra és igényekre építve 2011 tavaszán útjára indítja a Fontos vagy! Elnevezésű, vizuális anyanyelvhasználatért küzdő mozgalmat. Aktivistaként hozzájárul a Komáromban nyíló Tesco kétnyelvű feliratainak elhelyezéséhez, eléri a CBA üzletlánc szlovákiai nyelvpolitikájának változássát. Új, úttörő formákat felhasználva igyekszik átültetni a gyakorlatba az üzletekben, szóban és írásban alkalmazott kétnnyelvű kommunikációt. A mozgalom aktivizálódik a vasúti nyelvhasználattal kapcsolatban, s komáromi tiltakozó akcióival és levelezésével jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy mára a vasúti többnyelvűség a felvidéki magyar közélet és a hatóságok küzdelmének vezető témájává vált. Régiós matricáival Komáromon túl is megerősíti a közösségi öntudatot, s azt, hogy a magyarság gyarapodásának témája meghaladja a nyelvi kérdéseket, bizonyítja, a mozgalom sokat tesz az őstermelői piac megerősítéséért is.
A díjazott magánszemélyként a kettős állampolgárság kapcsán fejt ki komoly aktivitást, miután a szlovák kormány ellehetetleníti a magyar állampolgárság megszerzését saját állampolgárai számára. Az első bejelentett kettős állampolgárok közé tartozik, 2011 novemberében törlik a szlovák állampolgárok jegyzékéből, de nem szándékozik feladni státuszát, mindent megtesz azért, hogy rámutasson arra, milyen abszurd is a szlovák ellenintézkedés. Tagja a kettős állampolgárság intézményének elfogadásáért indított petíciós bizottságnak, tüntetést szervez Komáromban és Kassán, az Alkotmánybíróság épülete előtt.
Tisztelt Egybegyűltek!
Mint ahogy Esterházy János életműve, öröksége, annak megítélése is jelzi, az elvekért való szilárd kiállás hosszú távon tömegeknek nyújt kapaszkodót. Segít abban, miként igazgassuk saját ügyeinket, s másokat is rádöbbent ennek fontosságára. Fontos emlékeztető arra, hogy töretlenül álljunk ki a számunkra fontos kezdeményezések mellett, s ha problémákba ütközünk, gondolkodjunk el egyben a megoldásukon is. Nem tehetem meg, hogy évtizedek távlatából értékeljem Boldoghy Olivér, vagy más civil aktivisták munkásságát, hiszen a földindulásszerű változások csak az utóbbi években indultak meg igazán a felvidéki magyar társadalomban a helyi nyelvi érdekérvényesítés terén. Az viszont látszik, hogy új generációkat inspirál a személyes példa, az, hogy valaki félelmet és meghátrálást nem ismerve, de emellett nem ellenségeket, hanem folyamatosan szövetségeseket keresve érdemi kezdeményezéseket valósít meg a közösség érdekében.
A felvidéki magyarság fennállása során sok kihívással nézett már szembe, legyen szó a Benesi dekrétumok embertelen intézkedéseiről, a kitelepítésekről, anyanyelvi oktatásunk megvonásáról. Az idők múlásával azonban a kihívások is változnak. A jelenkor kihívásai a gyarapodásunkra nézve egyenesen rémisztőnek tűnhetnek: hiszen a legnagyobb ellenfél jelenleg saját magunk, saját közösségünk, a tágabb környezetünkben élő nemzettársaink közönye, nem pedig feltétlenül egy nevesíthető politikus, egy ideológia, egy eszme akit, vagy amit egy személyben kinevezhetünk minden rossz okozójának.
Az új kihívások azonban egyben új válaszokat és megoldásokat is szülnek. Civil mozgalmak, a szárba szökkenő helyi kezdeményezések ébrednek öntudatra, új generációk lépnek arra az útra, amire egykor Esterházy, vagy épp a felvidéki magyarság egykori és jelenlegi közszereplői, képviselői. A cél egy és ugyanaz: jobbá tenni közvetlen környezetünket, azon túl pedig jobbá tenni az egész közösség helyzetét. Személyes példákon keresztül vagyunk a tanúi annak, hogy a közöny gyógyítható, ha új csatornákon, talán szokatlannak ható, de a modern idők kihívásainak megfelelő és megdöbbentően hatékony módszerekkel érjük el a nyilvánosságot. Boldoghy Olivér, aktivista társai, fiatalok és idősek, komáromiak és felvidékiek egyaránt tettek arról, hogy a problémák mellett-helyett kollektív sikerélményekről, közösségi élményekről beszélhessünk, amelyek a magyarságból és az összetartozás érzéséből fakadnak. Arról, hogy a helyzetet és kiutakat értékelve láthassuk a pozitív példát és a kivezető utakat is. Munkájuk sosem áll meg, egyben bízhatunk abban, hogy a hasonló elismerések újabb és újabb lendületet adnak ahhoz, hogy újabb ötletek és kezdeményezések tűnjenek fel, a felvidéki magyar társadalom pedig jó erőben, öntudatosan, nézzen az új kihívások elé.