Új korszak kezdete? Német dominancia jön! – ilyen és ehhez hasonló szalagcímeket láthattunk nemcsak a szombati BL-döntőt követően, hanem már azután, hogy két német csapat jutott be a legrangosabb klubszéria döntőjébe. Valóban német korszaktól kell „tartani”?
Európa futballtrónján
Elöljáróban fontos leszögezni: a Bayern München teljesen megérdemelten hódította el a Bajnokok Ligája trófeáját, a Borussia Dortmund megérdemelten jutott be a fináléba. Mindkét csapat az egész szezonban lenyűgöző játékot produkált, s amikor a kieséses fázisban – főleg az elődöntőben – eljött az „igazság órája”, megmutatták, hogy ebben az idényben ők a legerősebbek. Német házidöntő után mi várható a következő években? Az olasz, angol és spanyol klubdominancia után valóban jön a germán uralom?
A németek szerint igen (Franz Beckenbauer: a következő években gyakran megismétlődhet a német–német BL-döntő), a szakemberek egy része is úgy véli, hogy ez vár ránk. Mindezt főként két tényezőből vezetik le: az erős német ligából és a profi német utánpótlásból. Egyrészt a német klubok gazdaságilag stabilak, nem termelnek adósságot, a Bundesliga pedig nézettségi csúcsokat döntöget. Másrészt a német utánpótlás az ezredforduló utáni átszervezést követően ontja a tehetségeket, akik nemcsak a hagyományos német erényekkel bírnak, de rendkívül technikásak is. A döntős Dortmund kerete pl. tele van ifjú német sztárokkal.
A német csapatok viszik majd a prímet?
Készülhetünk akkor az európai futball „német megszállására”? Nem. Ez aligha fog bekövetkezni. Ahhoz ugyanis, hogy egy ország uralja az európai kupákat, több topcsapatra van „szüksége”. A német futball egyik gyengesége pedig pont az, hogy – immár évtizedek óta – csak egy igazán kiemelkedő klubja van (a Bayern). Ezen várhatóan a következő évek sem változtatnak. Az ok nagyrészt a klubok gazdasági működésében keresendő. A specifikus német szabályzatnak köszönhetően ugyanis a klubok 51 százalékos tulajdonrészét a klubtagoknak, kvázi a bérletes szurkolóknak kell birtokolniuk. Ennek köszönhető a viszonylag racionális gazdálkodás, az „addig nyújtózkodunk, amíg a takaró elv” alapján, ám ez a szabály egyben lehetetlenné teszi a szupergazdag befektetők, stratégiai partnerek érkezését – legyenek azok arab sejkek, orosz oligarchák vagy szimplán hazai milliárdosok. Persze, most mondhatnák büszkén a németek, hogy náluk nem az olajbárók és a maffiózók osztják a lapokat, ám már Puskás Öcsi is megmondta anno: nagy pénz, nagy foci, kis pénz, kis foci.
Amióta világ a világ, s európai topligákról és nagycsapatokról beszélünk, a milliárdos tulajdonosoknak mindig kiemelt szerepük volt – akár tetszik, akár nem. Ők ugyanis azok, akik megfelelő hosszúságúra nyújtják a takarót, lehetővé téve a nagy befektetéseket (főként a nagy játékos-bevásárlásokat, de távolról sem csak azokat). Olaszországban és Spanyolországban döntően hazai milliárdosok állnak a csapatok mögött. Az olasz Juventus tulajdonosa évtizedek óta az ország egyik leggazdagabb famíliája, a többek között a Fiat autógyártót tulajdonló Agnelli család. Az AC Milan 80-as évekbeli felemelkedése gyakorlatilag egy személyben Silvio Berlusconinak köszönhető. A harmadik nagy olasz klub, az Internazionale mögött is általában milliárdosok keresendők (1995-től az olasz olajipari mágnás, Massimo Moratti a tulaj, az Inter aranykorában, a 60-as években apja, Angelo Moratti állt a csapat mögött).
Berlusconi – nélküle az AC Milan nem lett volna újra európai élcsapat
Spanyolországban is többségében a tagok birtokolják a klubokat, ám a topcsapatoknál az elnökválasztást olyan jelöltek nyerik, akik pénzt tudnak hozni – nem ritkán a saját pénzüket – a házhoz. Az FC Barcelona első dream teamje idejében pl. a milliárdos (és mindenható) Lluís Nunez volt a klubelnök (1978–2000 között volt presidente). Angliában az utóbbi években gazdag külföldi befektetők viszik a prímet, Franciaországban a Paris SG mögött arab tulajdonos áll. Lehet ezen fanyalogni, ám évtizedek óta az a helyzet, hogy topcsapat egy gyakorlatilag gazdaságilag korlátlan lehetőségű klubból válhat. A német csapatok – az egyedüli kivétel Bayernt kivéve – nem ilyenek.
És nem a Dortmund volt véletlenül a másik döntős? – tehetnénk most fel a „kellemetlennek” tűnő kérdést. De, igen, ám nézzük meg, mi történi majd a következő hetekben a Borussia keretével! Egy topcsapatot pedig pont az különböztet meg egy jó (de nem top)csapattól, hogy meg tudja tartani legerősebb játékosait, sőt, kellőképpen erősíti is a gárdáját. Ha megnézzük az elmúlt negyedszázad eredményeit, a BL-ben (azelőtt BEK) a németek közül hosszú távon csak a Bayern tudott lépést tartani az európai elittel (melynek része), a többiek csak epizódszerepet játszottak (emlékszik még valaki a Leverkusenre 2002-ből?). A bajorokon kívül csak a Dortmund ért el a fináléig (1997 és 2013 – ám a két siker között egyszer majdnem csődbe mentek), valamint a már említett Bayer. Nézzük meg az elmúlt évek BL-eredményeit is: a bajorok háromszor döntőztek, a mostani döntős Dortmundot kivéve a többi német csapatnak – ha eljutott a legjobb nyolcba vagy négybe –, általában a nagycsapatok könnyű prédája hálátlan szerep jutott csak. Az Európa Ligában (azelőtt UEFA-kupa) még gyengébb a statisztika. Nem látni, ezen mi változhat a következő időszakban és miért.
A katalánoktól a bajorok vették át a stafétát? Jövőre véglel kiderül.
A Bayern természetesen a következő években ott lesz az élbolyban, sőt, könnyen lehet, hogy az FC Barcelona helyét átvéve éveken keresztül domináns szerepet fog játszani. Ám ez egy klub dominanciája lehet, nem egy országé, ugyanis mellőle hiányozni fognak – úgy, ahogy a múltban is – az erős német csapatok. Jövőre pl. a BL-ben a németeket a címvédő mellett egy feltételezhetően szétvásárolt Dortmund, a Leverkusen (idén a 32 között estek ki az Európa Ligában, tavaly tízet kaptak a BL-ben a Barcától) és az elitbe hosszú évek óta betörni képtelen Schalke (idén a 16 között estek ki az erőtlen Galatasaray-jal szemben) fogja képviselni. Már most szinte ki lehet zárni, hogy újra német házidöntő lesz.
Az írás legelején említett másik érv, az erős német utánpótlás sem elegendő egy domináns klubéra kialakításához. A kettő ugyanis nincs szoros összefüggésben. A 90-es években hiába voltak erős utánpótlás-generációi a portugáloknak (Figo and Co.), klubszinten semmit sem tudtak nyerni, a holland válogatott hiába van évek óta a legjobb 5–10 között a világon, klubcsapataikon ez sokat nem segít. És mindez fordítva is igaz. Pár évvel ezelőtt a nyomasztó angol dominancia idejében (rendszeresen 2-3 csapatuk volt a BL végjátékában) a válogatott sehol sem volt, az olasz klubok aranykorának idejében (80-as évek végétől a 90-es évek végéig) pedig az olasz válogatott sem nyert semmit (előtte és utána lett világbajnok – 1982, illetve 2006).
Az emberek hajlamosak egy-egy aktuális eredményből túlzó messzemenő következtetéseket levonni. Természetesen az idő mutatja meg, ezek mennyire helytálló jóslatok, ám a fent leírtak miatt valószínűleg nem vár ránk német korszak az európai kupákban. Bayern-korszak viszont könnyen lehet. A címvédő csapata nyáron tovább erősödik, élére pedig jön a barcelonai sikerkovács, Pep Guardiola. 2014-ben a Bayern történelmet írhat – eddig még senkinek sem sikerült a címvédés a BL-ben. Guardiola korábbi csapata után erre nekik is minden esélyük meglesz.
