A szlovák állampolgárságukat vesztett panaszosok nem jártak sikerrel Strasbourgban, az Emberi Jogok Európai Bírósága (továbbiakban EJEB) nem fogadta be beadványukat. A következtetés, amelyet ebből a döntésből sokan levonnak, egyben a legnagyobb hiba is, amit az ügy kapcsán elkövethetünk.

Egyáltalán nem arról van szó ugyanis, hogy Európa ismét összeesküdött a magyarok ellen. Többször nyilatkoztam már, és írtam is róla, hogy az EJEB döntéseinek alapjául szolgáló Európai Emberi Jogi Egyezmény egyszerűen nem tartalmazza az állampolgársághoz való jogot, ezért azt érdemben vizsgálni a Bíróság nem tudja. Innentől kezdve ez nem szimpátia kérdése, hét magyarbarát bíró sem dönthetett volna másként – már ha a nemzeti szimpátia az EJEB döntéseiben tényező lenne. Nem az.

Ennek egyébként egyszerű oka van: az Egyezményt 1950-ben kidolgozó nyugati nagyhatalmak nem akarták az állampolgárságot nemzetközi fórum hatáskörébe utalni, mert az saját nagyszámú bevándorlójuk miatt politikailag érzékeny kérdésnek számított. Azóta a helyzet nem előnyére változott, úgyhogy az állampolgárság emberi joggá válása ma sem aktuális. És ebben a „magyar-kérdés” vagy „szlovák-kérdés” annyira huszadrangú szempont, hogy érdemi szinten soha fel sem merült, és ezután sem fog.

Ezért az EJEB-től várni a kérdés „megoldását” teljesen irreális. Az EJEB nem tud rászólni Szlovákiára, hogy törölje el állampolgársági ellentörvényét, mert az tagállami hatáskörbe tartozik. Szlovákia maga dönti el, hogy elfogadja-e a kettős állampolgárságot, és milyen feltételekkel. Ez annyira egyértelmű, hogy bár egy jogi eljárás eredményét előre megtippelni mindig kockázatos, a Kerekasztal jogsegély-szolgálata nem habozott kategorikusan kizárni annak lehetőségét, hogy Strasbourgban siker érhető el.

Ez teljesen független attól, hogy a nemzetközi jogi helyzet jó vagy rossz, hogy nekem tetszik-e vagy sem. Egyszerűen ilyen, erre felhívni a figyelmet pedig nem meghunyászkodás, szívtelenség, vagy a meghurcolt panaszosoknak nyújtandó jogi segítség megtagadása, hanem az egyetlen ésszerű dolog. Ezt figyelmen kívül hagyva azzal hitegetni a jogi végzettség nélküli panaszosokat, hogy esélyes az ügyük, pedig nem „segítség”, hanem egyszerű szűklátókörű megvezetés. Ami történt, egyszerűen nem segített sem nekik, sem az ügyön általában. Ebben remélem, ideológiától és pártállástól függetlenül mindenki egyetért. Esetleg arra volt jó, hogy megerősítse az erre fogékonyakban a nemzetközi szervezetekkel szembeni paranoiájukat és összeesküvés-elméleteiket, és tovább rombolja a jogtudatukat.

Hasonló a helyzet az Európai Parlament előtti petíció esetében is. Ennek a szervnek sincs jogi alapja arra, hogy Szlovákiát az ellentörvény visszavonására kényszerítse. Amit itt maximálisan el lehetne érni, az egy politikai elítélő nyilatkozat, amit szokás szerint a jobboldal támogatna, a baloldal pedig SMER-szolidaritásból nem. Sokkal valószínűbb azonban, hogy még erre sem kerül sor, mivel az Európai Parlament nehezen fogja tudni felülbírálni a kérdésben egyedül kompetens szerv véleményét.

Ez pedig a szlovák Alkotmánybíróság, ugyanis az ellentörvény egyetlen jogi hiányossága, hogy a szlovák Alkotmánnyal nincs összhangban. Osztom ezt az álláspontot, az általam eddig látott szlovák állami szervek által kiadott szakvélemények enyhén szólva nem győztek meg az ellenkezőjéről. Az Alkotmánybíróságban viszont az utóbbi időben alapvetően rendült meg a közvélemény bizalma, és tőlük nem jogi okokból, hanem politikai elfogultságuk okán nem várunk pozitív ítéletet. Persze ne ítéljünk előre, várjuk meg a döntésüket, olvassuk el az indoklást, és utána térjünk vissza rá.

Ha az Alkotmánybíróság mégis elmeszelné a törvényt, Brüsszel is helyt adhatna a petíciónak – erre akkor azonban már nem lenne szükség, hiszen a kassai döntéssel a törvény automatikusan hatályát vesztené. Ha pedig Kassa nem adna helyt a keresetnek, Brüsszel sem nagyon tehetne mást – más jogi hivatkozási alapja ugyanis az Uniónak sincs a döntés felülbírálására, csak a szlovák Alkotmány. Annak pedig nem ők, hanem a hazai Alkotmánybíróság a legfőbb értelmező szerve.

A fentiek, gondolom, sokakban csalódást keltenek. Sokan gondolták, hogy „nemzetközi nyomással” és „budapesti segítséggel” rendezhető a szlovák ellentörvény kérdése. Ez nincs így, és ennek egyértelmű jogi okai vannak. Nemzetközi magyarellenes összeesküvést, a „kisantant” ármánykodását vagy a nagyhatalmak tájékozatlanságának újabb bizonyítékát keresni e mögött egyszerűen önbecsapás, ami a kiutak eltakarására jó csak.

A megoldás ugyanis nem Strasbourg, Brüsszel, vagy Budapest kezében van, hanem a pozsonyi parlamentében. Ezt lehet nem szeretni, csak először tudomásul kellene venni, és a magyar lépéseket is ennek alapján kellett volna az érdemi megoldás felé terelni. Múltkor tettem erre egy javaslatot, ezen a strasbourgi döntés semmit nem változtatott. Nem volt meglepetés.

A képen a strasbourgi bírósag épülete látható