Addig, amíg az élmények viszonylag frissek, érdemes számot vetni azzal, hogy mi volt annyira felemelő és jó érzéssel eltöltő esemény a Gombaszögi Nyári Táborban. A Szótlan Szemtanú szubjektív módon állította fel a saját listáját a vele megtörténtekből. Az egyes pontok nem fontosságuk sorrendjében, egytől tízig következnek, csak úgy találomra, egymás után. Aztán majd fél év múlva akad mit visszaolvasni és a szépre emlékezni.

Sokan beköszöntek

A szerzőt meglepte, hogy mennyi fiatal ismeretlenül is tudja, kiről van szó és be is köszön neki (“az a kerekasztalos/blogos gyerek, jól csináljátok, csak így tovább”). Ismertnek lenni egy nyári táborban lehet kényelmes és kényelmetlen, most leginkább csak zavarra adott okot. De azért jól esett a visszajelzés, szóval mindenkinek pacsi, az elvárás kötelez!

Kopjafaállítás és himnuszéneklés

A tábor hagyományos katarzisa, mikor a napok óta faragott kopjafa a helyére kerül a kemping bejárata mellé, a tömeg pedig elénekli a magyar himnuszt. Érzelmi csúcspont. Nem volt ez másként idén sem, a kopjafa ezúttal egy eléggé unortodox gomba alakját öltötte. A közös kopjafavonszolás a diadalittasan ülő Kati nénivel megvolt, a himnusz kellően erősen zengett. Két dolog miatt akad csak hiányérzet: elfért volna egy érzelmes beszéd és tavaly a füstbombák is alaposan feldobták a hangulatot.

Sörözés Spurnýval majd Gerzsonnal

Jaroslav Spurný cseh oknyomozó újságírólegenda kialvatlanul, besörözve érkezett meg a táborba, közvetítve a korábban csak Bettes István által megismertetett Carpe Diem-életérzést. A Szótlan Szemtanúnak még viszonylag józan állapotában sikerült vele beszélni és érdekes dolgokat hallott a magányos igazságharcosok hozzáállásáról és arról, hogy mi visz előre valakit az ellenszélben. Aztán később a beszélgetésnek volt egy második felvonása egy határozottan részegebb oknyomozó riporterrel és egy ismeretlenül is ismerős bloggerrel.

Magashegyi Underground

Bocskor Bíborkáék és a koncertjeik hozzánőttek a táborhoz. A Magashegyi Underground nem a szerző kedvenc zenekara, nem is lesz az, de igyekeznek becsülettel és lelkesek. A tábor másik legendáját, a Van együttest sajnos már nem lehetett látni, pedig a fiataloknak is joga van ahhoz, hogy megtudják, miként szól a duda és a tekerőlant a gitárral együtt.

Levezetni a Mikloško-Surján vitát

Arról sokat lehetne vitatkozni, hogy mennyire reális a szlovák-magyar megbékélés esélye és azt tényleg tisztes-őszes politikusok fogják-e megvalósítani. De nem lehet elvitatni, hogy František Mikloško és Surján László is letett valamit az asztalra ezen a téren és számít a szavuk annyit, hogy legalább pár véleményalkotó felkapja a fejét. Emberileg is érdekes volt beszélgetni a két politikussal, kellemes meglepetés, hogy mennyien meghallgatták a vitát és mekkora tapsot kaptak, ahogy szakmailag is mérföldkőnek számít a beszélgetés – az ember érthető módon ideges élete első vegyes szlovák-magyar moderálásától, de nem akadt gond.

Tom Nicholson egy hús-vér ember

Sokat jót és a bulvárlapok részéről rosszat is lehetett hallani Szlovákia első számú sztárújságírójáról. Ehhez képest Nicholson teljesen higgadtan kezeli a sikert, a lehetőségeit, a folyamatos megpróbáltatásokat és azt a nyomást is, ami rá hárul a Gorilla-botrány kapcsán. Jó volt vele beszélgetni és még jobb megtudni, hogy mi motiválhat valakit, aki egyértelműen a hatalmasok érdekeivel cselekszik: nyilván az, hogy a “fuckin’ cocksuckers” (a kifejezés lefordítását hanyagolnám) megszívják és érezzék, hogy nem az a normális, amit ők csinálnak a tisztességes emberek adóival. Jóleső érzés volt ennek a tudatában hallgatni azokat a meg nem nevezett hovatartozású pártaktivistákat, akik meg nem nevezett helyről érkeztek a táborba és azzal a mondattal mutatkoztak be, hogy “mi bármilyen támogatást el tudunk neked intézni”.

Sok rég látott ismerős

Meg nyilván mellettük a sosem látott ismerősök, jöjjenek Amerikából, Csehországból, Magyarországról. Folyamatos gondot okoz a táborban, hogy egyszerűen nincs elég idő mindenkivel annyit beszélni, amennyit kellene. Most is rengeteg dolog érdekelt volna a Delaware-i állami-tudományos működéstől kezdve a magyarországi politikai helyzetértékeléseken át az erdélyi viszonyokig és a régiós problémákig, de az ember ideje és szellemi kapacitása sajnos véges. Ezúton is bocsánatot kérek mindenkitől, akire nem jutott egy kis időm, és méginkább azoktól, akire jutott, de bőven nem elég. Pótoljuk.

Előadás a képregényekről

A Szótlan Szemtanú annyit kért a gombaszögi szervezőktől, hogy ne kelljen beszélnie politikáról. És nagyon örül annak, végre úgy beszélhetett az egyik legnagyobb hobbijáról, hogy nem is nézték őrültnek a közönségből (vagy titkolták). Így teljesülnek a gyerekkori álmok. Legközelebb a Jó Zene Titkáról, vagy a szerepjátékokról lesz előadás.

A videók és sajtósok

Száz százalékos kreativitás a gombaszögi videók terén, óriási nyüzsgés a sajtósátorban. Van lehetőség a fiatal, íráskészséggel rendelkező egyetemistákban. Egyetlen dolog terén lehetne javítani: ami rossz, vagy érdektelen, arról meg kell írni, hogy rossz. Ettől függetlenül is óriási pacsi a nyüzsgő médiasátrasoknak a társaságért meg a lelkesedésért, ők voltak a szerző számára a tábor legláthatóbb részei.

Minden apróság a helyén

De tényleg minden, méghozzá úgy, hogy a hibák sem zavaróak. És amikor az ember azt hiszi, hogy vége az apró, kellemes meglepetéseknek, mindig jön újabb. Agyonvágja a hangulatot egy özönvízszerű zápor? Kint ugrálnak az emberek a medencébe. Nincs áram? Akad pár szakképzett egyetemista, helyi erő, és lesz, addig meg ott a generátor.  A tábori útmutató gyönyörű és színes, a szalmaszínház nagyon jól néz ki, akad a semmiből egy tombolaautó, fantasztikus képeket készít az MTI fotósa (is), áthatja az egész eseményt a jókedv és a lelkesedés. Azt hiszem, egyöntetű vélemény, hogy szervezettségében, hangulatában, közösségépítő jellegében is ez volt az eddigi legjobb tábor. Szóval jövőre ugyanitt.

(a fejlécben a szervezők egyik hivatalos képe)