Az elmúlt egy hétben több színvonalas publicisztika is napvilágot látott az MKP megalakulásának 15. évfordulója kapcsán. Közös vonása ezeknek a politikai motiváltsággal nehezen vádolható írásoknak a párt jelenlegi irányvonalának bírálata. A lényeget talán Boldoghy Olivér ragadta meg a legjobban. Írása itt érthető el, főbb megállapításaival magam is egyetértek.
A 2010 utáni MKP egyik alapproblémája, hogy a párt üzenetei egyre inkább veszítenek érdekességükből, a régi hívószavak egyre kevésbé mozgósítják a választókat. Az általános kiábrándultság mögött számos ok húzódik meg, közülük a legmeghatározóbb szerintem az, hogy a párt egy évtizeden keresztül nem honorálta kellőképpen a választóit. A kihívásra újabban született egyfajta válasz is, ám korántsem biztos, hogy a lehető legszerencsésebb. Jól érzékelhető, hogy az MKP, de mindenekelőtt Berényi József hangneme az önkormányzati választások közeledtével egyre inkább militarizálódik, a párt az ősrivális Híd mellett új veszélyforrásokkal szemben próbálja megfogalmazni önmagát (szlovmagy-vírus, civil aktivitások, kereszténydemokrata pártalapítók, balliberálisok). A párt érdekképviseleti hatékonyságát elmarasztaló és megújulásának eredményeit megkérdőjelező hangok már régóta kísérőjelenségei a szlovákiai magyar közéletnek. Az ezekből adódó rögeszmés félelem azonban csak az utóbbi időszakban vált az intézményes politikai környezet részévé a Čajákova utcai székházban. Előbb a pártsajtóban ismerkedhettünk az új ellenségekkel, utóbb már a pártelnök deklarálta a hadi állapotot:
„Az MKP-t az utóbbi időben megpróbálták szétverni nemcsak a vegyes párton keresztül, hanem a kereszténydemokrata ideológia mögé burkolózva, illetve a civil aktivitások felértékelésén és a politikával való szembefordításán keresztül is. Ez idáig egyik sem sikerült. Az MKP ma is stabil.“
Berényi József. Szabad Újság, 2013. szeptember 11.
„Olyan pártot kell építenünk, amely megfelelő válaszokat ad az olyan kihívásokra, amely a magyar kereszténydemokrata vagy a civil köntösbe öltözteti az ambíciókat.“
Berényi József. MKP-kongresszus, 2013. szeptember 14.
Az idézett szövegrészletek a militáns retorika válogatott gyöngyszemei, melyekben ugyanaz a zsákutcás gondolatmenet tárható fel. Vizsgáljuk meg ezt a gondolati ívet részletesebben is!
1. A két gondolatmenet nem túlságosan bonyolult. Lényegük tulajdonképpen az, hogy aki ma a közéletben csinál valamit, az szét akarja verni az MKP-t. A Híd mellett immár a kevésbé megfogható „civil aktivitások“ is az ellenségek lajstromát gyarapítják. Sőt, eddig elhárított veszélyforrásnak számít a politikai tényezőnek bajosan tekinthető, témátlan kurzuslovagok indította kezdeményezés, a még meg sem alakult Magyar Kereszténydemokrata Szövetség is. A társadalmi élet azonban nem egy nullaösszegű játszma, ahol az én sikerem a mások kudarcára épül és ahol az egyik csoport győzelme szükségszerűen a másik csoport vereségét jelenti. Kisebbségi közegben ez a megállapítás különösen érvényes, a hatékony érdekérvényesítés előfeltétele ugyanis a politikum és a civil szféra együttes fellépése. A különböző civil kezdeményezések ezt sokszor felismerték, a pártok csak végszükség esetén, ha egyáltalán.
2. Egy politikus akkor számít cselekvőképesnek, ha jó „valóságérzékkel” rendelkezik. A „valóságérzék” arról szól, hogy a politikus által felállított valóságértelmezés mennyire vág egybe a dolgok alkotta valósággal. Úgy tűnik, Berényi Józsefék esetében a tényleges helyzet és annak értelmezése közötti szakadék egyre inkább elmélyül, a „valóságérzék” pedig rendre csődöt mond. Az MKP szétverése jelen pillanatban egyetlen racionális szereplőnek sem lehet érdeke. A Híd számára a vaskalaposság kiapadhatatlan legitimációs és választói forrást jelent. A civil aktivisták közül pedig többen többször is hangsúlyozták, hogy minden kritika ellenére a szlovákiai magyarság egy jól teljesítő MKP-ban érdekelt.
3. Az ellenséggyártásban tetten érhető egy sajátos elmeműködés is. Egy olyan hárító mechanizmusról van szó, aminek lényege abban áll, hogy az anomáliákat rendszeren kívüli okokkal magyarázzák. Az ilyen elmeműködés a sikertelenség okait mindig külső tényezőkben véli megtalálni, úgy, ahogy Sztálin is minden kellemetlenséget külföldről irányított szabotázsakciókkal magyarázott. Nem jutottunk be a parlamentbe? Hát mert a civilek kritikái elvitték a szavazatainkat! A hárító-gépezet csúcsra járatására kétségkívül akkor kerül sor, amikor az MKP-ban a választókat hibáztatják, amiért azok többé nem szavaznak bizalmat a pártnak. Az önfelmentő magyarázatok kényelmesek lehetnek, de teljesen ellehetetlenítik az önreflexiót és a saját fogyatékosságok higgadt számbavételét (következésképp a fogyatékosságot kezelését is). Nem mellékesen a felelősség áthárításával az is elkerülhető, hogy a homlokzat újravakolása helyett mélyebb – horribile dictu személycserével járó – reformfolyamatok induljanak be a párton belül.
Bár a fent tárgyalták részletkérdésnek tűnhetnek, az ellenségkeresési folyamatok az MKP állatorvosi lovát jelentik. A szlovákiai magyarság egy cselekvőképes nemzeti pártban érdekelt, és mivel a Híd alapjaiban véve téves válaszokat ad a kisebbségi kérdésre, ehhez a vízióhoz még mindig az MKP áll közelebb. A sikeres politika előfeltétele azonban a józan helyzetértékelés, a rendelkezésre álló eszközök és a lehetőségek reális számba vétele. Ezért aztán kevés rosszabb dolog történhet egy politikusi csoporttal, mint amikor elveszíti a Márai Sándor által „valóságérzéknek” nevezetett képességét. A pártvezetés számára így aztán a legnagyobb kihívást ma nem a kereszténydemokrata pártütők vagy a balliberális vírushordózók jelentik. A 15 éves MKP előtt álló sorsdöntő kihívás maga az MKP, és a Berényi által teremtett hamis démonok.
Fotó: az MKP Facebook oldala
