<fikció> Példátlan jobboldali összefogás körvonalazódik a Pered névváltoztatási kérelmét elutasító kormányrendelet miatt. A Radičová-kormány bukása óta először kívánnak közösen fellépni a jobboldali pártok.

Míg a Híd, KDH, MKP, SaS és az SDKÚ az elmúlt évben nem jutott egyszer sem konszenzusra, addig most, ideológiai alapokra hivatkozva szorgalmazzák a népakarat érvényesítését és a közvetlen demokráciát. A pártok közös sajtótájékoztatót hívtak össze, ahol Pavol Frešo, a Nemzeti Hírügynökségnek elmondta: “Senki sem vonhatja kétségbe a peredi lakosok döntését, végképp nem Robert Fico”. Richard Sulík szerint “a bolsevik hatalom csak tovább fogja akadályozni az egyéni szabadságot, ezért nem szabad hagyni, hogy a kormány megvétózza a perediek akaratát”.

A Peredben rejlő marketingpotenciált a köztársasági elnökjelöltek is felfedezték. Elsőként Pavol Hrušovský állt a kamerák elé, aki úgy véli, hogy “ez nem nemzetiségi ügy, hanem a demokratikus elvek betartásának kérdése”. Bár Radoslav Procházka egy korábbi nyilatkozatában úgy fogalmazott: “nincs szükség a névváltoztatásra, hiszen a perediek megértik a Tešedíkovót is”, most határozottan elítélte a kormány döntését: “alkotmányjogászként biztosíthatom a peredieket, hogy igazuk van, ezért minden jogi segítséget bebiztosítok az akaratuk érvényesüléséhez”. Andrej Kiska két új, kizárólag magyar nyelvű óriásplakátot állíttatott Pered határában a “Név kötelez” szlogennel.

Hosszú idő óta ez az első olyan magyar ügy, amelyet a szlovák pártok is felvállalnak. Pered polgármestere az újságíróknak bevallotta, kezdettől ez volt a stratégia.

Eközben Nagy Józsefnek Dunaszerdahelyen új óriásplakátjai jelentek meg, melyek szerint, ha ispán lesz, megváltoztatja Pered nevét. A Híd sajtóosztálya úgy fogalmazott: láthatóan megvan a politikai akarat, ezért mindent megtesznek, hogy Pered ne maradjon név nélkül. Eközben az MKP (szlovák) közleményben értesítette a sajtó képviselőit, hogy végre kikerült a több éve tartó politikai karanténból.</fikció>

Szürreális?

Fotó: pered.net