Olvasgatom a fórumokat és a nép különböző online megnyilvánulásait közügyekkel, kétnyelvűséggel, rossz minőségű utakkal és drogos fiatalokkal kapcsolatban, majd pókerarccal írásba fogok. Akad ugyanis néhány tisztázandó fogalom és kérdés, amelyek megválaszolására mindennemű politikai és közéleti háttér és múlt nélkül vállalkozok: kísérletet teszek a szlovákiai magyar cselekvő fiatalok medializált tetteinek védelmére.
Adott néhány vagány, önkéntes igazságosztó, akik időt, energiát és feltételezem pénzt sem kímélve kiállnak Szlovákiában az alkotmány adta jogaikért. Kétnyelvű táblákat helyeznek ki az egynyelvűek helyére, és felhívják a figyelmünket olyan alapvető hiányosságokra, amelyekről a korombeli huszonévesek azelőtt azt sem tudták, hogy léteznek, sőt, eszükbe sem jutott, hogy akár így is lehetne élni: magyar feliratokkal a szlovák mellett, magyar vizuális nyelvhasználattal a magyarok lakta településeken. Pedig tiszta sor az egész, az otthonunkban, ahol többségében magyarul beszélünk, teljesen evidens, hogy nemcsak szóban, hanem írásban is magyarul fejezzük ki magunkat és tájékozódunk. Ezzel nem rongálunk meg semmit, ezzel nem sértünk törvényt, ezzel nem rövidítünk meg senkit sem.
Az aktivisták egy mozgalom élharcosai lettek, és hiszem, hogy egyre többen osztják az ő véleményüket, miszerint a kétnyelvűség hasznos és szükséges ezen a területen. A téma pedig az utcáról egyenesen az interneten landolt, ahol ahhoz bárki hozzászólhat, függetlenül attól, hogy van-e mondanivalója vagy sem. A tettrekész emberek terepe az utca, a vitatkozóké az internet, ekkor ébredtem rá arra, hogy ez a két tábor mennyire távol áll egymástól.
Ha valamelyik online felületen felmerül a legújabb tettük, és néhányan összeülnek megvitatni azt, rövidesen felbukkan az internet pesszimista népe is, akik újra meg újra felteszik a kérdést, hogy tulajdonképpen miért is kell megvitatni az aktuális témát.
Az ilyen kommenteket én fejben óhatatlanul átültetem a valós élethelyzetekbe. Biztosan mindenki meglepődne azon, ha az utcán zajló beszélgetésébe néhány járókelő szüntelen beleszólna: “De miért nem beszéltek másról? Nézd meg a járdát, amin állsz, kátyús! A benzin ára meg egyre emelkedik! A fiatalok meg drogozni járnak a temetőbe, mert nincs itt semmi klub! Szerintem ez sokkal fontosabb, mint amiről épp szó van köztetek, úgyhogy beszélgessetek inkább erről!”
A vita lényege épp az adott téma, amihez bárki hozzászólhat, és érvelhet mellette vagy ellene, ezáltal a résztvevők különböző véleményeket ismerhetnek meg, új nézőpontok nyílhatnak meg előttük, és a végén, még ha nem is egyeztek meg, akkor is valamivel gazdagabban távozhatnak.
Szüntelen bele- belekapni valaki eszmefuttatásába, és újra meg újra kihangsúlyozni, hogy itt most erről ne beszéljünk, mert vannak más problémák is a világban, teljesen haszontalan. A vita nem azt jelenti, hogy néhány ember megpróbál egyszerre a világ, vagy legalább szűkebb környezete összes problémájával foglalkozni. Van hely és idő a kátyúk, a fiatalok szabadidős tevékenységének, a kenyér árának és a politikusok tetteinek megvitatására is, de egyszerre már csak azért sem lehetséges ez, mert nincs ember, aki mindehhez egyszerre értene. Laikusként véleményt alkotni egy dologról pedig veszélyes dolog, ha nem látjuk át alaposan a témának legalább egy kis részét, felesleges szót kérnünk. Kérdezni és figyelmesen olvasni mások írásait viszont mindig kifizetődő.
Az oda nem vágó témákon kívül azt is gyakran megkérdik az illetékesektől, hogy miért nem foglalkoznak mással, ill. miért foglalkoznak azzal, amivel. A Kétnyelvű Dél-Szlovákia mozgalom tagjai a táblaállításhoz kétségtelenül értenek – bár munkáikat a közútkezelők eddig nem hagyták hosszabb ideig rendeltetésszerűen érvényesülni -, ezért rajtuk én legfeljebb a táblák milyenségét kérném számon, nem pedig a kenyér árát vagy a közutak állapotát, azzal ugyanis ők nem foglalkoznak. Ugyanilyen elv alapján még sosem morogtam az orvosomra, hogy nem végez olajcserét a kocsimon, és a szobafestőre, amiért nem a politikával foglalkozik. Örülök, hogy amelyikük a gyógyításhoz ért, gyógyít, amelyikük pedig festeni tud, fest. Én pedig, ha egy napon ráébredek, hogy kedvem és adottságom van az aszfaltozáshoz, nekiállok kátyúzni.
