Miként kellene kialakítani a hatékony szlovákiai magyar érdekképviseletet? Ez a kérdés állandó velejárója a közéleti vitáknak, különösen akkor, mikor kiderül, hogy valamelyik megválasztott tisztviselő nem feltétlenül felel meg pártja vagy a közvélemény standardjainak. Ebből a szempontból a megyei választásokon jól le lehet majd mérni a magyar törzsszavazók viselkedését, többet tanulunk majd az Átlagos Szlovákiai* Magyar lelkületéről.
Apropóból akad pár. Hiszen lassan már egy kisebb novelláskötetre is elegendő anyagot ki lehetne adni azokból a felháborodott cikkekből, amelyek a peredi népszavazást és táblát, illetve a rozsnyói gimnázium körüli botrányt boncolgatják. Ezért most a felelősségre vonással foglalkozó részt nincs is értelme túlragozni: kiderült, hogy olyan káderek ülnek bizonyos helyeken és tisztségekben, akik ezt a képességeik alapján nem érdemlik meg. A Szótlan Szemtanú gyorsan hozzáteszi, hogy ezek a jelöltek egyébként más téren akár jól el is láthatják a dolgukat, a falvak vagy a megye ügyes-bajos dolgait elintézni ugyanis szintén igényel bizonyos képzettséget és szakmai felkészültséget, vagy éppen rutint és szaktudást. Az viszont privát pech, hogy az érintett személyek az anyapártjukat a politikai riválisaitól pont megkülönböztető ügyekben – az iskolák megőrzése, a nyelvi jogok ügyében való fellépés – éppenséggel nem teljesítettek jól.
A megyei választásokat tehát két olyan ügy vezeti fel, ami legalábbis elbizonytalaníthatja a szavazókat. Ezen a ponton jön a képbe az a kérdés, hogy mennyire képes igazodni lelkületében is az átlagos voksoló a demokrácia alapelveihez. Az egyre hangosabb kritikusokkal ellentétben a Szótlan Szemtanú ugyanis úgy gondolja, hogy a demokráciánál jobban működő rendszert egyelőre még nem sikerült kitalálni, a kérdés viszont az, hogy mennyire működik jól a gyakorlatban. A jól működő demokrácia tudatos és aktív állampolgárokat kíván, akik szavazógépnél némileg többre hivatottak: képesek értelmezni a körülöttük zajló eseményeket.
Mit jelent mindez? Nehezen lehet elképzelni, hogy a megyei választásokon egyszeriben csak megjelenik rengeteg öntudatos választó a semmiből. Elképzelhető, hogy a magyarok lábbal szavaznak, azaz a botrányban érintett régiókban a pártszimpatizánsok egyszerűen nem vesznek részt a szavazáson. Igazából ez a maga módján sokkal nagyobb katasztrófát jelentene, valamiféle érdekképviseletnek ülnie kell a parlamentben. Még akkor is, ha a szellemi kapacitás hiánya meglátszik a tevékenységen. Ugyanis ha az ügyeinkben tíz szlovák és öt kevésbé öntudatos magyar dönt, az még mindig jobb annál, ha tizenöt szlovák, a kisebbségi problémákkal semmilyen módon tisztában nem levő jelölt tenné ezt.
A botrányok következtében ugyanakkor azonosítani lehet azokat a személyeket – kézzelfekvő módon például Szőllős Jánost – akik egyébként felelősséget viselnek a történtekért és azok következményeiért. A megyei választásokon a jelölő párt tekintélye (és a listára kerülés) önmagában nem elegendő a sikerhez, karizmára, kiállásra, aktivitásra van szükség a jelöltektől. Amennyiben a példánál maradva Szőllős sikerrel jár és az MKP többi indulójához képest is számottevő voksot szerez, akkor az azt jelenti, hogy nincs remény, valami megtörött a lelkekben. Mert ezek szerint a pártok legelszántabb választói hátán tényleg fát lehet vágni, akár aktívan is hajlandóak támogatni azt a személyt, aki egyébként a jelölői számára állított ki egy nagyon kínos bizonyítványt.
A demokrácia alapelve, hogy a választók beleszólnak abba, ki kerül a nevükben a döntéshozatali pozíciókba. Amennyiben nem szólunk bele a képviseletünkbe, akkor beleszólnak helyettünk mások, méghozzá jó eséllyel rosszul. Azaz nem úgy, ahogy azt nem szeretnénk. A botrányok szomorú tanulsága, hogy még párton belül is érdemes alaposan megfontolni a választást, mert jelenleg nem nyújt biztonságot a jelöltek terén egyetlen párt sem. A rossz jelöltek eltávolítása pedig a választók felelősségévé vált – ha már a politikusok erre nem képesek.
* – vagy Felvidéki, ezen nem veszünk össze