Kovács Balázs a NapiGerzson blogon megjelent írása jól rávilágított néhány olyan pontra, ami nehezíti, sokszor ellehetetleníti a közös gondolkodáson alapuló előrelépést. Egy helyben toporgunk, a megoldási kísérletek ugyanazok, nem csoda, hogy a problémák is. Az ő cikkén felbuzdulva újabb tévhitekkel bővítjük a listát. Stubendek Attila vendégszerzőnk írása.

1. A turáni átok mítosza és az örök pesszimizmus
Mi úgyis egytől egyig elfogyunk, mert képtelenek vagyunk összefogni. Felesleges bármit tenni, a Kárpát medencét úgyis bekebelezik a szlovákok, románok, cigányok, zsidók, rapperek, technósok, kutyák, hiúzok, a Google meg a Háttérhatalom. Ismerősek ezek? Ha van átok a magyar népen, akkor az az, hogy folyton panaszkodik, és a másikon kéri számon az összefogást. Mert panaszkodásra mindig lehet találni okot, de azt már ritkán vesszük észre, hogy ugyanez érvényes az optimizmusra is. A búval szabott nép imidzse pedig kevésbé vonzó, ami ismét újabb panaszokat szül. Fel a fejjel, (felvidéki) magyarság!

2. Ne provokáljuk a szlovákokat magyarkodással!
A Híd egyik fő burkolt alaptézise három alapvető tévedésen alapul: a) Minden, ami a magyarok jobb boldogulásával kapcsolatos, káros, túlzott magyarkodás , b) a szlovákiai magyarok érdekeinek védelme konfrontáció, c) a konfrontáció káros mert csak konfliktust szül. Az emúttnyócvanév hagyatéka, a hallgatni arany életigazság téves értelmezése, a csendes többség mítosza. Pedig semmi rossz nincs abban, ha valaki fejlődni szeretne, és ennek hangot is ad. Sőt az emberi történelem számtalanszor igazolta a tényt, hogy csak így lehet előrelépni és változást elérni. Ha már életigazságok: Néma gyereknek anyja sem érti a szavát.

3. Túl fiatal, ne szóljon bele!
A fiatalok egyre közömbösebbek, aki pedig elmondaná a véleményét, süket fülekre vagy lekicsinylő elutasításra talál, mondván túl fiatal és szemtelen. A rendszerváltozás után felnövő generáció nagyságrenddel többet tapasztal a világból, mint elődeik. Olvas, böngész, utazik, rengeteg üzenettel és módszerrel találkozik. A szlovákiai magyar politikai tér sem képes alkalmazkodni ezekhez a kihívásokhoz – ez alól üdítő kivétel Bárdos Gyula jelöltsége -, a régi kommunikációs frázisokat és módszereket ismételgetik, amelyekre a fiatalok már nem vevők.

4. Fekete-fehér világlátás
Aki kritizálja az MKP-t, az biztos hidas, aki nem ért egyet a Híd valamely lépésével, biztos MKP-s. A szlovákiai magyar pártszakadás egyik legkellemetlenebb hozadéka a negatív rivalizálás. A verseny egyik eleme a sorok zárása, amivel sikerült túlzásba esnünk. A kritikát nehéz elfogadni, kategorizálni viszont könnyű. Egyszerűbb démonizálni egy irányt, majd mindenkit, aki nem ért egyet velünk, ugyanúgy oda sorolni. Így akasztják a nyakunkba a liberális, náci, konzervatív, baloldali, jobboldali jelzőket, pedig ezeknek a fogalmaknak elég sok értelmezésük lehet. Én például nemzeti ügyekben liberális vagyok (a kétnyelvűség, önigazgatás liberális megoldások!), gazdasási szempontból baloldali (szegények megsegítése), magyarországi pártszimpátia alapján jobboldali, szlovákiai szerint pedig konzervatív. Na, vajon milyen dobozba tudtok így tenni?

5. A felelősségvállalás totális hiánya
Valaki emlékszik az elmúlt huszonhárom évben olyan politikusi fellépésre, ahol elismerték volna, hibás döntést hoztak? Hiányoznak a visszacsatolások, az egészséges ellenőrző mechanizmusok. Márpedig a hibákból lehet a legjobban tanulni, de ha nem ismerjük fel azokat, a rossz döntések csak szaporodni fognak és kialakul a mindent-mindenkinek elnézünk szokása. A politika természetes eleme a fejcserék, a visszavonulás, a hiba indoklása alapján történő katarziss. Ezek hiányában nem csoda, hogy még mindig ugyanazok ülnek a politikában és ugyanazok az üzenetek, mint huszonöt éve.

6. Ifjúsági pártszervezetek kirakatmegoldása
A fenti hiányosságokat eltakarandó a pártok olyan fiatalokkal veszik magukat körül, akik teljesen átveszik a régi politika viselkedési szokásait és gondolkozását, ahelyett, hogy friss gondolatokkal gazdagítanák azt. Ez mindenkinek kényelmesebb megoldás: a pártok elmondhatják, vannak fiataljaik, akik ráadásul elvégzik a terepmunkát, az ifjúsági szervezetek vezetői pedig, akik épp az értékes helyi szervezésből maradnak ki, szakmai eredmények nélkül léphetnek magasra a létrán. Ahogy minden látszatmegoldás, ez is pont a lényeget nélkülözi: új megoldások alkalmazását és fiatalok széles tömegének véleményének megjelenését a politikában.

+1. Bónusz: Trianon elmúlt, bele kéne törődni!
A második pont kivirágzása, a gyávaság történelmi indoklása. A tételmondat önmagában sem feltétlenül állja meg a helyét, sokkal rosszabb, hogy gyakorlatilag bármivel szemben fel szokták hozni ellenérvként, legyen szó kétnyelvűségről, a magyarlakta régiók elhanyagolásának szóvá tételéről vagy önkormányzatiságról. Trianon államhatárokról szól, utóbbiak pedig az országban élő – elvileg – egyenrangú polgárok jogairól. A határok változtathatatlanságához pedig annyit, hogy a fejlett Nyugat-Európában éppen most készülnek ezer kilométeres határokat húzni és átrajzolni.

+2. Bónusz: Nemzeti cselekedet volt, aki kritizálja, a nemzetet támadja.
A nemzeti oldalon a politikától a művészetig majdnem mindenhol jelen van ez a gondolkodás. Abból a téves elgondolásból ered, hogy ha a cél nemes, akkor az eszköz is az. “Nemzeti érzelmű emberről van szó, miért kritizáljátok a munkáját?”, “A nemzeti értékmentés céljából cselekedtünk így, már vártuk, hogy a bomlasztó liberálisok támadjanak!” – ugye ismerős? Pedig nem (csak) attól lesz jó egy lépés, ha nemzeti érzelemmel végezzük, hanem a lépés jóságától függ a nemzeti ügy előrehaladása. De könnyebb a kritikára azt válaszolni, hogy a nemzetet támadják, mintsem átgondolni tetteinket és felelősen hozzáállni lépéseinkhez.