A nők alacsonyabb közéleti szerepvállalása és a magánszféra vezető beosztásaiban lévő alulreprezentáltságuk régóta tárgya az európai és a hazai közbeszédnek, ám a kérdésre adott válaszok, így a javasolt kvóta-rendszer is jelentős mértékben megosztja a közvéleményt. Szükség van egyáltalán külső beavatkozásra, vagy a társadalom organikus fejlődésére kell bízni a megoldást? Portálunk négy, a saját területéten sikeres és aktív hölgyet kért fel a női kvótával kapcsolatos véleménye kifejtésére. Sorozatunk második részében Csontos Sandra véleményét közöljük.
Sokféle kontextusban hallottunk már, mégis szinte megoldhatatlan feladványként bukkan fel újra és újra a női kvóta kérdése. A fogalom közbeszéd tárgyává vált: vajon kell-e törvényi szabályozással segíteni a nők bekerülését a politika döntéshozó intézményeibe, cégek vezetői székébe?
Nem új keletű gondolat, mégis a mai kor egyik kiemelt kérdéséről van szó. Nők szólalnak fel és pártok tűzik zászlójukra a kvóta ügyét. A témafelvetés azonban úgy tűnik nem, vagy csak igen nehezen talál befogadó közegre. A kvótát bevezető országok példáin és a hazai parlament alacsony női képviselői arányán túl ugyanis, a kvóta-pártiak nem tudják igazán megvédeni álláspontjukat. Valóban a politikai közeg elférfiasodása tartja távol a nőket a politikától és biztosítottá válhat a kvótarendszer mellett a nemek közötti egyenjogúság? Biztos, hogy a kvóta-nélküliség sérti a nőket, nem pedig a mesterségesen megállapított képviseleti arány? Sok vagy kevés, amennyiben 20, 30, esetleg 50 százalékban kerül meghatározásra a kvóta és elismerésként tekint-e a nő a lehetőségre, melyet így kapott? Egyáltalán, lehet a nők kiemelésével a hatékonyságot növelni és mit gondoljanak azok a társadalmi csoportok és közösségek, melyek nem rendelkezhetnek efféle megkülönböztetett képviseleti joggal?
A felvetett kérdésekre sokan, sokféle választ adhatunk. Egy azonban biztos: a politika kívülről tekintve sem könnyített terep. A részesévé válni – nőkét és férfiként – sem magától értetődő, a folyamat segítőjeként pedig legalább ilyen nehéz tevékeny, építő elemmé válni egy ország jelenét és jövőjét egyaránt meghatározó hatalmi struktúráiban. A politika nem a kirekesztésre épít, alapvetően nehéz pályáján azonban rátermettséget, kitartást és munkát vár el. A benne működő közösségek célja ugyanis, hogy hiteles személyekkel képviseltetve magukat, társadalmi támogatottságot és ezzel politikai felhatalmazást kapjanak a döntéshozatalra. A „női kvóta” ügye tehát ebből a szempontból helytelen megközelítés, a nők és férfiak arányán nem dőlnek el politikai csaták. A politikai élet központi kérdését nem a nők témája, hanem az a feltételezés határozza meg, hogy a kiválasztott politikusok – férfiként vagy nőként, családosként vagy egyedülállóként, fiatalként vagy idősebbként és így tovább – képviselni tudják-e az adott politikai közösség ügyét.
Magyarországon az idei kampány részeként pártok hangoztatták, idén márciusban pedig civil csoport is alakult a döntéshozatalban résztvevők nők arányának növeléséért. A nők ilyen téren történő képviselete azonban számottevő szavazatot egyetlen politikai formációnak sem hozott. A civil közösség pedig első nyilvános megjelenése során rögtön le is szögezte: alternatív, politikát segítő kabinetként kívánnak működni – „valódi politikai” ambíciókkal azonban nem rendelkeznek. A probléma tehát nem abban rejtőzik, hogy Magyarországon nincsen női kvóta. A politika és a nők közé ugyanis mi húzunk éles vonalat és azok, akik női kvótát hangoztatnak is csak vastagítják a két oldalt elválasztó határt.
A politika súlyokkal terhelt terület, melyben jellegénél fogva is kevesebb nő vesz részt. Mégsem zárt „férfi klub”, mely a nőt eredendően kívülállónak tartja. Egyszerűen egy közösség, ami csak bizonyos kvalitások megléte mellett kínál valóban elérhető és vonzó politikai lehetőséget. A férfiakhoz hasonlóan ezért, minden közélet iránt érdeklődő nőnek meg kell vívni saját harcait. Nem kvótával, amely komolyabb érdem nélküli versenyelőnyt ad a kiválasztott nők csoportjának, hanem a politizálás akaratával és szükséges képességek birtoklásával, melyek a képviselt ügy, értékrend és politikai irány fontos személyévé emelik őt, a Nőt.
Nőként politizálni ugyanis nem könnyű, de nem is lehetetlen. A politika hivatás, aminek ugyanúgy meg vannak a nehézségei, képesség és készségbeli elvárásai, ahogy minden más professziónak. Akarat, tett és kitartás nélkül azonban – ahogy semmi a világon – nem lehetséges. Még egy elképzelt állam, ideálisnak vélt kvótarendszerében sem.
Csontos Sandra
A szerző az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség alelnöke.
