A szeptember 21-én lezajlott – és az ősz rangadójaként beharangozott – DAC – Slovan mérkőzés 17. percében a hazai ultrák egy része meglehetősen vulgáris szavakkal minősítette a rendőrséget („Minden rendőr f***szopó”). Mi ebben a különös, mondhatnánk, hiszen a futball-szurkolói szubkultúra híresen nem a színházi bérletes közösségből kerül ki? Csakhogy a rendőrség eljárást indított, majd 1500 eurós büntetéssel és fél éves stadionlátogatási tilalommal sújtotta a brutális „elkövetőket”.
Megragadnám az alkalmat és gratulálnék a renitens szurkolók megregulázásához. Ahelyett, hogy a stadionba látogatókon kívül más nem is tudna az esetről, elérték, hogy mindenki a túlmozgásos rendőri szervek kisstílűségén háboroghat. Ugyan Both Péter járási rendőrfőkapitány szerint az eset „nem érinti a szabad véleménynyilvánítást”, de mi inkább másokkal értünk egyet. A rendőrfőkapitány érvelése nyilvánvalóan téves, hiszen a mérkőzés közben rendőri intézkedés nem lévén a szurkolók szólásszabadsága pusztán tartalmi alapon került szankcionálásra. A jogi kérdés ebben az esetben az, hogy az eljárás indokolt volt, vagy nem? A rendőrség fellépése sérti a szólásszabadságot, vagy nem?
A szólásszabadság ugyan nem minden esetben lehet a végső ultima ratio – különleges esetben korlátozható, ez önmagában még nem jelenti a szólásszabadság sérelmét -, viszont nem lehet indokolatlan vagy aránytalan a beavatkozás. A rendőrség álláspontja szerint ebben a formában nem kell eltűrniük a sértéseket. Csakhogy jogi szempontból a rendőrök ilyen jellegű sértegetése általában – tehát nem konkrét rendőr ellen irányulva – belefér a szólásszabadságba, főleg, ha a közrend megzavarását ez nem veszélyezteti. Az ominózus mérkőzésen ez nyilvánvalóan nem állt fenn, így az eljárás lefolytatása a sporttörvény alapján ép ésszel nem igazán indokolható. Huszonöt évvel a rendszerváltás után a rendőröket utálni önmagában nem lehet bűncselekmény.
Általánosságban véve kijelenthető, hogy a rendőrség állapota sok mindent elárul az ország vezetésének az irányultságáról. Túlméretezett belügyi apparátusával Szlovákia uniós szinten is bőven az élmezőnyben tanyázik. Ha kizárólag a rendőrök abszolút létszámából indulnánk ki, talán nem is látnánk vészesen a helyzetet. 100 000 lakosra vetítve azonban rögtön szembetűnő, hogy a régióban magasan Szlovákia viszi a prímet a rendőri jelenlét területén.
Ahogy az állomány magas létszámából is sejthető, az ország az uniós átlaghoz képest is sokkal többet költ GDP arányosan a rendfenntartó testületek működésére. Ezzel szemben olyan közszolgáltatások, mint oktatás, mélyen az uniós átlag alatt, valahol az éhhalál szélén tengődnek (hány szlovákiai felsőoktatási intézmény is közelít a világ 500 legjobb egyeteméhez?). Kaliňák csúcsminisztériuma egyre több jogkort magához vonva harminchatezres apparátussal igazgat egy 5 milliós országot, miközben a szomszédos osztrák minisztérium nagyobb lakosság mellett beéri ötezerrel kevesebb alkalmazottal is. A belügybe ömlik a pénz, lassan minden sarkon rendőr áll, csillognak az új rendőrautók, a lakosság mégsem szimpatizál különösebben a rendőri testülettel. Talán érdemes lenne elgondolkozni, hogy ennek az okai mégis hol keresendőek?
Ebben az országban kétszer kirúgták a rendőrfőkapitányt, csak azért, mert a munkáját próbálta végezni. A rendőrség tevékenyen részt vett a mečiari korszak tisztogatásaiban és Malina Hedvig zaklatásában is. Ugyanez a rendőrség verte szét – a mai napig érdemi magyarázat vagy bármiféle felelősségre vonás nélkül – a dunaszerdahelyi szurkolókat a 2008-as DAC – Slovan 17. percében. Egy fiatal fiút majdnem halálra vertek, maradandó egészségügyi károkat okozva, megkeserítve a hátralévő életét. Egymást érik a felháborító eljárások, a hatáskör–túllépések, a rendőri berkeken belüli bűncselekmények a lopástól kezdve a súlyos testi sértésig, és akkor néhány kisebbségi komplexusos janicsár megsértődik, ha ugyan vitatható stílusban, de kritikát mondanak róluk? Ezután hol húzzák meg a határt? Holnap elviszik az interneten kommentelőket? Megnyitják a 101-es szobát?