A stoppolás nem ment ki a divatból, sőt új erőre kapott az internet segítségével. Mostanság nem csak örömünket vagy bánatunkat osztjuk meg, de a facebook és néhány jó app segítségével képeket, videókat, konyhai mérlegünket, láncfűrészünket, és autónkat illetve néhány helyet bennük. Szlovákia magyarlakta vidékein erre a célra indult be nemrég a Felvidéki Telekocsi is. Az ötletgazdával, Lengyel Zolival beszélgettünk.

De nézzük előbb, mi is az a telekocsi: A telekocsizás lényege az, hogy az autós meghirdeti az üres helyeket az autójában, az utas pedig lecsap az egyikre, a hozzájárulás mértéke pedig megegyezés kérdése. Ez egy win-win-win szituáció, hiszen az autós költségei részben megtérülnek, az utas gyorsabban, s jó esetben olcsóbban utazik, és azzal, hogy két vagy három autó helyett csak egy indul útnak, a környezetet is kíméljük. A telekocsi egyrészt ott sikeres, ahol a közösségi közlekedés kevésbé jó. Ilyen például Dél-Szlovákia. Csak két példát említve Komáromból Ipolyság autóval egy óra húsz perc, tömegközlekedéssel ennek a két-háromszorosa. A Párkány-Losonc távon az autóút két óra, a vonat-busz négy. Keletebbre a helyzet még rosszabb. De nem csak azoknak éri meg telekocsizni, akik messzire utaznak: A naponta munkába járóknak is érdemes összefogniuk.

Hogy jött Felvidéki telekocsi ötlete?

Alkalmanként szoktam stoppolni és stopposokat is felvenni, leginkább ehhez vezethető vissza az alapötlet. Amikor jobban belemélyedtem az útszéli poros gondolatokba, akkor elkezdtem utána nézni, hogyan lehetne ezt kényelmesebben csinálni. Mivel magam is szoktam keresni autósokat, vagy utasokat innentől már csak az a hiányérzet növekedett bennem, hogy a dél- szlovákiai vonalon kevés az ilyen információ megosztás. Ezért gondoltam, hogy első körben megpróbálom ezt áthidalni az online közösségi hálózat adta lehetőségekkel. Továbbá hozzájárult egy munkahelyváltás és a körülöttem tapasztalható közösségi igény is.

Közösségi igény alatt azt értem. hogy a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség és a Fiatal Reformátusok Szövetségégének rendezvényeire való közlekedések alkalmával rendszerint felmerült az igény az ilyen jellegű információ megosztásra, amire már többekkel kerestünk megoldásokat. Ezt még erősítette, hogy a közösségi üzenő falon is egyre többen megosztották az utazásaikat.

A munkahelyemre hetente autózom (hétköznapokban továbbra is a kerékpárral járok munkába) és gondoltam költségeim csökkentésére útitársakat keresek. Volt, hogy a vasútállomás előtt kérdezgettem a furán rám néző emberektől, hogy ki tart velem. Ennek a kényelmesebb módja a közösségi hálón való megosztás, bár nem biztos hogy hatékonyabb. Azt hiszem ez mind kellett ahhoz, hogy ténylegesen foglalkozzam vele.

20150222_FT_BalazsLilla

Kikkel alapítottad a csoportot?

A csoport létrehozását követően elsőnek saját ismerőseimet hívtam meg, aztán azok is meghívták az ő ismerőseiket és így tovább. Szóval azokkal alapítottam, akik csatlakoztak és megosztják az útjaikat. Remélem ezzel az írással is tovább tud bővülni a felvidéki telekocsizó táborunk.

„… már nagyon régen nem láttuk egymást, és most ez a csoport hozott össze bennünket egy kis időre. Nagyon jól elbeszélgettünk, köszönet érte!” – Szentpétery Dániel

Vannak-e már visszajelzések?

Abszolút pozitív volt a visszajelzés az ismerősi körben és azzal, hogy pár nap alatt 1000 fő fölé bővült a csoport sokat elárul a létjogosultságáról. Akiknek a csoporttal sikerült útitársakat találni és adtak visszajelzést az útról mindenki csak jó élményekkel való gazdagodásról beszélt.

„Flottul ment minden. Örülök, hogy elindítottátok szlovmagy térben is. Én anno Németországban sokat használtam, s csupa jó tapasztalatom van vele. Itt ez volt az első, s remélem, nem az utolsó ilyen utazásom.” – Urbán Péter

„Érsekújvárból kéne egy kicsike csomagot elvinni Budapestre a napokban. Jelige: lassan lemerül Kristóf notebookja. – Köszönöm barátaim, sikerült egy elég egyszerű módon eljuttatni. Jól működik a telekocsi! „ – Kantár Balázs

Körülbelül naponta-hetente hány utazás valósul meg most a csoport által?

Nem tudom pontosan, mert nincs mindig visszajelzés, pedig ez növelné a biztonságot. Ezt még tanulni kell a csoport használóinak. Egyenlőre kevés utazás valósul meg a csoporttal, de nem ez a fontos. Hanem hogy ezáltal akinek ismeretlenül beleülünk az autójába azzal új valódi ismerősöket (nem csak virtuálisat) szerzünk, vagy a régi ismerősökkel tudunk egy jót beszélgetni. Az ilyen személyes találkozások miatt szép ez a közösségi autózás. Eddig néhány tucat utazást sejtek, ami ennek az oldalnak köszönhetően megvalósult. De hát az útszéli stoppoláshoz is idő kell. Kitartás kell ahhoz is, hogy sikertelen utas keresés után még legyen kedvünk kiposztolni az útjainak és ahhoz is, hogy sikertelen autós keresés után ne adjuk fel az oldal használatát.

Stopp_2009_LZ

Melyek a legfrekventáltabb útvonalak?

Tervezek valamiféle statisztikát is majd egyszer, de ahogy látom a legnépszerűbb városok, amit utazók érintenek az Pozsony, Somorja, Dunaszerdahely, Komárom, Budapest. Ezen kívül még a gömöri régiót sorolnám ide. Ez szerintem nem olyan meglepő, mindenki megy a munka – tanulmányok végett az említett városok irányába.

„… meglepő volt, milyen kellemes utazást tudhatok magam mögött  Örülök, hogy bevállaltam egy ilyen Telekocsikázást  csak ajánlani tudom mindenkinek!!!!!..csakúgy,mint hétfői sofőrömet,  minden tekintetben le a kalappal és még egyszer: KÖSZÖNÖM!!” – Molnár Annamária

Miből van több: utasból vagy autósból?

Egyenlőre több az autós megosztás, de ez szerintem így is marad, mert az utasok sokszor maradnak a kiszámítható tömegközlekedésnél. Bár aki, kipróbálja a telekocsizást, könnyű rá átszokni, a zsúfolt vonatok helyett, feltéve ha tudnak az autósok által kínált időpontokhoz alkalmazkodni. Vagy ha valaki egy két jó élménnyel gazdagodik személyes beszélgetések által, az biztosan próbálkozni fog még a jövőben is az oldallal.

„… köszi a csodas utat, a kisegítést es a megértést! … veled a jövőben is szívesen telekocsizom majd…” – Juhász Ágnes

Tudsz-e arról, hogy máshol is működik facebook csoport-alapú telekocsi?

Konkrétan erről nem, de tudom, hogy akik saját honlapjukon csinálják, azok beépítik a facebookot az oldalba, mert megkerülhetetlen a közösséget érintő kezdeményezések terén.

Akinek van valami jó ötlete a csoporthoz, vagy segítene azt népszerűsíteni, esetleg más módon támogatná azt (anyagilag vagy munkájával) írjon a felvideki.telekocsi(kukac)gmail.com címre, vagy akár személyesen nekem facebook üzenetben.

„… az utazóknak azt kívánom, legyen az együtt töltött idő mindenki számára ilyen tartalmas, minőségi, öröm és szeretetteljes, mint nekünk volt.” – Tóth Zsuzsanna

„Teljesen rendben volt.  Kösz ezt a csoportot!” – Lantos Borbély Katalin

Végül néhány hasznos tanács a csoportot használóknak:

Ha rendszeresen autózol vagy utasként csatlakoznál valakihez, akkor kattints a Fényképek fülre, ahol tudsz keresni autóst, vagy utast. Ha pedig szeretnél a táblázatba bekerülni, jelezd üzenetben, vagy faliújságon.
Ha autós vagy, oszd meg:
– kézbesíttetsz csak csomagot is
– indulási helyed
– útvonalad
– érkezési helyed
– indulásod és várható érkezésed időpontját
– mennyi szabad helyed van
– milyen költségekkel számoljon az utas
– van-e klímád, dohányzol-e, kis házi kedvencet elviszel-e, kis kitérő mennyire fér bele és még amit fontosnak tartasz.

Ha utas vagy:
– Mikor? Honnét? Hová? utaznál.
– rendszeres ingázásról van-e szó, vagy egyszeri alkalom.
– amit még fontosnak tartasz

Lengyel Zoli tanácsai után pedig újra bátran ajánljuk mindenkinek, hogy csatlakozzon a csoporthoz!