Teljességgel érthetetlen számomra, hogy mindez miért történik. Tőlünk, európaiaktól, a lehető legmesszebb áll az ilyen szintű erőszak és bigott öldöklés. Azért, mert tanultunk a történelemből. Ezek a leckék váltak a legfőbb értékeinkké. Ettől váltunk európaiakká.

Tehetetlennek érzem magam, vélhetően több millió európai embertársammal egyetemben. Mindannyiunkban forrong a düh, a bosszúvágy és az igazságtétel szükségessége. Emellett azonban undorral és értetlenül állunk az ilyen mértékű értelmetlen erőszak előtt. Disszonanciában vagyunk, akár önbíráskodva állnánk bosszút, mivel igazságot akarunk szolgáltatni magunknak. Ugyanakkor érezzük, az ezzel kapcsolatos leckét már megtanultuk. Erre épült, minden, amit közös vívmányoknak, amit Európának nevezünk.

Nem hagyhatjuk, hogy elvakult bosszúéhség kerekedjen felül. Ezért van szükség az egységes Európára, ezt a leckét csak együtt tudjuk megtanulni. A 450 millió európai csak együtt tudja biztosítani a rendszer eredeti értékein nyugvó rugalmasságát és alkalmazkodóképességét. Ennyi embernek van ereje elnyomni a dühöt és felülkerekedni ezen a barbár cselekedeten. Hiszem, hogy az egységes Európa meg tudja tanulni ezt a leckét is, és hűek tudunk maradni alapértékeinkhez.

fotó: AFP

Forgacs Ádám

A Budapesti Corvinus Egyetem párkányi végzős hallgatója. Mindig is érdekelték a felvidéki identitás és lét kérdései. Szabadidejében utazik, sportol, valamint borral és irodalommal foglalkozik.