Sokan fejünkhöz kapunk nap, mint nap, amikor szemezgetünk az aktuális hírek között, vagy csak a Facebook üzenőfalunkat görgetjük végig. Megbolondult ez a világ? Ilyen esetekben szükséges, hogy közelebbről nézzünk bele a dolgok alakulásába. A szlovákiai politikai elit sem érti sokszor, hogy miért erősödhetnek a szélsőségek (lásd hogyan nem győzte le egy zsák krumpli Kotlebát, mint ahogy azt drága miniszterelnökünk gondolta anno).
Az alábbi interjú ilyen szempontból is érdekes. Interjúalanyom e politikai elit tagjaként valós problémákkal foglalkozik. Remélhetőleg munkája segíti visszaszorítani a szélsőségek támogatottságát, de ami még fontosabb, elősegíti a romákkal való együttélést az országban. Pozsonyban Ravasz Ábellel, a romaügyi kormánybiztossal beszélgettem.
Izsák Gergely: Amikor kineveztek Téged a romaügyi kormánybiztosi pozícióba, milyen célokat tűztél ki magad elé, valamint milyen módszereket jelöltél ki, amivel a roma integráció Szlovákiában sikeres lehet?
Ravasz Ábel: A roma integráció nyílván egy nagyon széles téma, ami azt jelenti, hogy rengeteg dolgot lehet és kell benne csinálni, de muszáj súlypontokat találni. Három plusz egy súlypontot neveztem ki, három tartalmit és egy technikai-logisztikait. A három tartalmiból az első, és fontosságát tekintve is az, az az oktatásügy. Nagyon fontos lenne, hogy a roma gyerekeket eljuttassuk oda, hogy azonos eséllyel induljanak az oktatásügyben, mint a nem roma gyerekek. Amikor romákról beszélünk, mindig érdemes azt kimondani, hogy Szlovákiában kb. 450 ezer roma van, annak az egyharmada él telepi körülmények között, egyharmada él szegregáltan, a falu szélén, és egyharmada pedig teljesen integráltan él. Én elsősorban azokról beszélek, akik szegregáltan élnek, erről a kb. 300 ezer emberről. A roma gyerekeknek, akik egy telepre, egy szegregátumba születnek, rengeteg olyan problémájuk van, amivel a nem szegregált gyerekek nem szembesülnek. Egyrészt, általában nem járnak óvodába, és otthon sem mindig azt a fajta nevelést kapják, amit a nem roma gyerekek szoktak kapni. Nem arról beszélek, hogy nem törődnének velük. Arról beszélek, hogy egy nem roma gyerek 6 éves kora előtt például elsajátítja otthon az absztrakciós képességeit. Tehát egy nem roma gyerek képes könyvekben találkozik olyan állatkákkal, amiket nem lát naponta (elefánt, zsiráf, stb.). Amikor iskolába megy, akkor már tudja mi az a kör vagy a négyzet, ezért sokkal jobb eséllyel tudja kitölteni azokat a teszteket, amiket az iskolai beiratkozáskor kell. Amikor a beiratkozási teszten az van, hogy rajzolj egy elefántot a körbe, akkor abból aroma kisgyerek csak a kört, az elefántot meg a „rajzolj”-t nem érti teljesen. Innentől kezdve rögtön már úgy kezelik őt, mint a normális oktatásra alkalmatlan személyt. Nagyon sok esetben ez abban nyilvánul meg, hogy speciális iskolába küldik őket, vagy pedig nulladik osztályba. Az első beavatkozási pont, ami nagyon fontos lenne az oktatásban, és talán ez a legfontosabb az összes létező dolog közül, amivel foglalkozok, az az, hogy eljuttassuk a roma gyerekeket óvodába. Nem néhányat, hanem mindet.
I. G.: Kötelezővé tennéd a gyerekek számára az óvodát? Milyen hatással lenne ez az előmenetelükben? A speciális iskola meg a nulladik osztály tehát nem megoldás.
R. Á.: Ha ennek az az ára, hogy kötelező egy évnyi óvodalátogatás lesz Szlovákiában, akkor legyen így. Magyarországon ezt már bevezették, és nagyon jó eredményei vannak. Az oktatásügyön belül még nagyon fontos lenne, hogy jobb minőségű diagnosztikai tesztjeink legyenek: belépési diagnosztika és utána ellenőrző diagnosztika. Azért mert valaki nem tud rendesen szlovákul, vagy csak azért, mert nincsenek absztrakciós, vagy valamilyen hasonló képességei, vagy mert nem tud viselkedni, ne nyomjuk be őket speciális iskolákba, mert teljesen fölösleges. A speciális iskolák egyébként nagyon érdekes kérdés, mert vannak olyanok, amik tényleg reintegrációs módon működnek, de sajnos Szlovákiában a legtöbb nem így működik. Nagyon sok speciális iskolánk van, egy hasonló méretű országban, mint Szlovákia, elég lenne 5-6. Ehhez képest Kelet-Szlovákiában minden második faluban van egy kis speciális iskola. Nem reintegráció van, hanem egy zsákutca. Végigvezetik a gyerekeket a kötelező oktatási éveken, és ott befejezték a dolgot, nem tudnak elhelyezkedni. Iskolaügyben még kiemelnék egy dolgot: az integrált oktatást. Ez arra vonatkozik, hogy a roma gyerekeket ne külön osztályokba szúrjuk be, hanem próbáljuk meg őket elosztani. Tudom, hogy sokszor problémát jelent a nem roma szülők számára, ha a gyerekük egy olyan roma gyerekkel kell, hogy egy iskolába járjon, aki nem tud viselkedni, nem tud készülni vagy akár higiéniailag nem megfelelő. Nem arról beszélünk, hogy ilyen gyerekeket be kell osztanunk minden osztályba, hogy rosszabbul menjen a dolog, hanem arról, hogy a gyerekeket eljutassuk egy olyan minőséghez, óvodai oktatáson keresztül, hogy utána be tudjuk őket építeni a standard osztályokba. Ez az oktatás, amiből kiemeltem néhány fontos dolgot.
Forrás: dennikn.sk
A második súlypont a foglalkoztatás. Nagyon fontos az oktatási beavatkozás, de ha az oktatáspolitikánk arra lesz jó, hogy jobban képzett munkanélkülieket képezzünk ki, akkor annak nincs sok értelme. Akkor van értelme jobb iskolázottságot biztosítani, ha utána el tudjuk őket juttatni egy jobb munkahelyre is.
I. G.: Hogyan oldható meg, hogy jelentkezzenek is a munkára? Mert vannak olyan példák Szlovákián belül, hogy csak az akarat hiányzik, mert munka az lenne.
R. Á.: A legtöbb roma, a közhiedelemmel ellentétben, dolgozik. A munkavállalás és a dolgozás nem ugyan az. Ha valaki elmegy egy roma telepre, akkor ott azt látja, hogy az emberek ott valamilyen fekete- vagy szürkemunkát végeznek, de legrosszabb esetben is gyűjtögetnek, fát vágnak, stb. Nem mondom, hogy ez egy támogatandó dolog, de semmi esetre se az van, hogy ne dolgoznának. A jelenlegi szociális rendszerünk nincs jól beállítva. Például, ha van két nem dolgozó szülő és az egyik munkába áll, akkor a keresetével együtt rosszabbul jön ki a család, mintha nem ment volna dolgozni. Ez egy olyan dolog, amiről évek óta beszélünk és most a hivatalomon keresztül próbálunk is majd változtatni, hogy megérjen dolgozni az embereknek. Azt gondolom, hogy nagyon sok esetben a gyönge minőségű szociális rendszerünk az, ami ezen rontani tud. Egy olyan országról beszélünk, ahol mindenki a kiskapukat keresi, a romáink is. Egyrészt muszáj ezeket a kiskapukat bezárni, másrészt nagyon nagy probléma az intergenerációs munkanélküliség.
I. G.: Ez alatt mit értesz?
R. Á.: Ebben az országban a nem roma munkanélküliek általában dolgozó szülők gyermekei. Ez azt jelenti, hogy akkor is van viszonyulások a munkához, ha nem is dolgoznak. Egyes roma családoknál most már 3-4 generációs munkanélküliség van. Megjegyzésként: a szocializmus alatt, majdnem minden roma dolgozott, de a szoci után ez már nem volt így. Most már a harmadik generáció nő föl úgy, hogy nem dolgozik a szocializmus bukása óta. Itt az alapoktól kell kezdenünk. Ezekkel az emberekkel meg kell értenünk, hogy nem normális dolog, hogy egy egész telepnyi ember nem vállal munkát. Amit ezzel kapcsolatban csinálunk, az két dolog: terepmunkásokat viszünk ezekre a romatelepekre, illetve közösségi központokat építünk. Dél-Szlovákiai példaként Komáromban, Harcsáson is átadtunk egy ilyen központot. Annyi megjegyzést még tennék ehhez, hogy többször jártam Gömörben olyan roma falukban, ahol a helyi iskolaigazgató arra panaszkodott, hogy nincs elég gyerek. Ezekben a falukban jobb életkörülményeket tudunk biztosítani a romáknak, ezért nekik is egy-két gyerekük van. Ezért szoktam mindig mondani, hogy a gyerekszám szociális helyzettől függ, a gyerekek az önmegvalósítás részét képezik. A munkaügyhöz még annyit, ami nagyon fontos, az a Marcinčin kormánybiztosnak a legkevésbé fejlett régiók felzárkóztatásáért folytatott programja. Van 12 járási szintű akciótervünk, amelyek munkahelyeket próbálnak létrehozni a legrosszabb helyzetben lévő régiókban, és ebben az én hivatalom is közreműködik.
I. G.: Térjünk vissza a hátra maradt egy tartalmi és egy technikai-logisztikai módszerhez, amiről még nem beszéltünk.
R. Á.: A harmadik téma az az együttélés, amit el szoktak hanyagolni, de szerintem kulcstéma, mind a két oldalról. Mert akármit is fogunk csinálni, hogy ha a közvélemény azt gondolja, hogy nem történik semmi, vagy fokozatosan a romák ellen fordul, akkor teljesen mindegy, hogy mit csinálunk, mert az eredményeknek nem igazán lesz értelme. Két szinten dolgozunk a közvéleménnyel, az egyik az országos szint. A következő hónapokban, években várható kifejezetten kampány az előítéletek ellen. A másik pedig a terepmunka, amit mi nagyon intenzíven csinálunk. Egy település meglátogatásakor kiderítjük, hogy kommunikál-e egymással a két fél. Nagyon sok esetben viszont ez úgy néz ki, hogy van egy falu és a szélén van egy roma telep, és egy információs fal van a kettő között. Nem állítom, hogy ezt könnyen le tudjuk bontani, de elkezdjük az információkat vinni jobbról balra, és balról jobbra, hogy egy kicsit jobban értsék egymást. Ennek egy nagyon tipikus példája az, amit az elmúlt években Vavrek Istvánnal csináltunk Gömörben a PURT szervezettel. Az egyik dolog, ami nagyon fontos az ottani munkákban az az, hogy kis köztéri projekteket csinálnak roma srácok vegyes falukban, és ezek a projektek mindenki számára pozitívak. Ez rögtön nyit egy kommunikációs csatornát. Például építettünk hidakat patakokon keresztül, újítottunk fel játszótereket. Ez nem csak a romáknak jó, viszont ők csinálták. Egyébként is nagyon fontosnak tartom azt, hogy ez a hivatal ne egy pozsonyi hivatal legyen, hanem a régiókban legyünk jelen.
Forrás: most-hid.sk
Itt jön a negyedik téma, hogy egy olyan hivatalt vettem át, ami nem volt igazán működőképes. Az emberek nem érezték itt azt, hogy jó teljesítményt kell nyújtani, az emberek nem megfelelő pozícióban voltak. Itt ült mindenki Pozsonyban és négy év alatt nem sikerült a kormány elé anyagot vinniük és nem sikerült beindítani a projektjeiket. Nagyon rossz helyzetben lévő hivatalt vettem át. Az utóbbi több mint fél évben azon is kellett dolgoznunk, hogy egy jobban működő hivatalt hozzunk létre. Amikor átvettem a hivatalt, a régiókban 12 ember ült és nyolcvanan Pozsonyban, jelen pillanatban ötvenen vannak a régiókban és harmincöten Pozsonyban. Amin még sokat dolgoztam, hogy visszaépítsem az elemzési kapacitásokat, mert szükség van rá. Nagyon sokan, még a parlamentben sem tudják, hogy mire van ez a hivatal. Ez a kormány tanácsadó szerve. Ergo nem arra vagyunk, hogy törvényeket dolgozzunk ki, hanem hogy a minisztérium által kidolgozott tervezetekre figyeljünk oda. Ez az, ami nem történt meg az elmúlt húsz évben, és most nagyon erősen elkezdtünk rajta dolgozni, aminek meg is van az eredménye.
I.G.: Az általad is egyik legfontosabb pontnak említett oktatáshoz térjünk vissza, azon belül is a szegregációhoz, amikiemelten érvényesül a magyar iskolákban. A szlovákiai magyar szülők inkább a szlovák iskolába íratják be a gyereküket, mint sem a helyi magyar iskolákba, aminek okai között van, hogy a szlovákiai magyar romák a magyar iskolákat választják. Közre játszhat ebben a Rákóczi Szövetség pénzügyi támogatása?
R. Á.: Ennek a „white flight” kérdésnek a legtömörebb példája Szepsi, ahol a helyi magyar alapiskola teljesen elromásodott. A magyar gyerekek pedig vagy az egyházi iskolába, vagy pedig a szlovák iskolába járnak. Az állami iskola, Pap Andrea igazgatónővel, próbálja visszacsalogatni a nem roma gyerekeket, de ez a végképe annak, amit mondtál. Kis falukban is van, hogy a magyar iskolába romák, a szlovák iskolába magyarok járnak. Ez katasztrofális butaság. Azt gondolom, hogy sok esetben, ezekben az iskolákban megvan a potenciál arra, hogy jó minőségű oktatást adjanak a gyerekeknek, romáknak és nem romáknak egyaránt. Pozitív példa erre, amit ki szoktam emelni, az a rozsnyói Fábry, ahova mindig is jártak romák és nem romák is. Pont a Fábry bizonyítja, hogy két oldalról is szükség van a munkára, hogy ez menjen. Az egyik oldal az iskola, nekik dolgozniuk kell a szülőkkel, meg kell közvetlenül szólítani a szülőket. A szülők részéről pedig nem szabad bedőlni minden uszításnak. Nagyon jól látni Észak-Szlovákiában, ahol a szegregáció már nagyon rég óta zajlik, hogy mi ennek a vége. Teljesen szétkapcsolódik egymástól a két közösség, és még jobban kinyílik az olló, még jobban kinyílik a rés a két csoport között. Ami a Rákóczi Szövetséget illeti, én azt gondolom, hogy a normatív fejpénz támogatás nem működik, számos okból, és az a mellékhatás, ami abból nyilvánul meg, hogy a roma gyerekek magyar iskolába járnak, ez nem az, amit a Rákóczi Szövetség szeretne. Már jeleztük, hogy ezt a támogatási formát illene felülvizsgálni.
I. G.: Milyen úgy politizálni egy olyan párton belül, ahol, az én meglátásom szerint, nem éppen szociálisan érzékeny tagok vannak jelen. A Hídban én nem látok olyanokat, akik fogékonyak lennének a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok problémáira.
R. Á.: Ez a párt belülről sokkal sokszínűbb párt, mint ahogy ez kívülről látszik. Abszolút igaz, hogy a pártban nem mindenki szociálisan érzékeny, én nem tudom megítélni, hogy a többség az-e. A párton belül több irányzat van. Vannak olyan emberek, akik még az MKP-ban szocializálódtak és egy klasszikus szlovákiai magyar kisebbségpolitikát visznek, ők pl. kevésbé empatikusak egy romakérdéssel kapcsolatban. Aztán a spektrum másik oldalán vannak azok a szlovák liberálisok, akik szintén a pártban vannak, és az ő szociális empátiájukat nem kérdőjelezném meg. A kettő között van nagyon sok minden. Ami az én szempontomból kiemelkedően fontos, az Bugár Béla személye ebből a szempontból. Nagyon sok mindenben nem értek vele egyet, világnézetünket tekintve, de tisztelem azt a pozíciót, ahonnan indult. Ő egy igazi kereszténydemokrata politikus és szociális témákban nyitott. Az ő személye a garancia, hogy a Hídon belül ezt az irányt fent tudjuk tartani. Néhány hónappal azután, hogy átvettem a romaügyi kormánybiztosi pozíciót, alelnökké választottak meg ebben a pártban, amit úgy értelmezek, hogy van bizalom és akarat, hogy ezt a szociálisan érzékeny, empatikus irányt vigyük tovább.
Ravasz Ábel
Dunaszerdahelyen született 1986-ban. Egyetemeit Budapesten, az ELTE-n és a Corvinuson, valamint NY-ban a Columbián végezte. A Demos Hungary és a Publicus Slovensko volt munkatársa. 2016-tól romaügyi kormánybiztos, valamint a Most-Híd alelnöke.
