Véget értek a megyei választások, amelyek végül sokkal érdekesebbnek bizonyultak, mint azt a közvélemény előzetesen gondolta volna. Szlovákia nem öltözött vörösbe, meglepően jól szerepeltek a parlamenti ellenzéki pártok jelöltjei, de annak, aki hosszú távú prognózisokat szeretne megfogalmazni, érdemes józanabbul is belegondolnia abba, mi változik – és mi nem változik – a politikában vasárnaptól.
ÖT FONTOS TANULSÁG ÉS TÉNY – másik írásunk a témában itt olvasható.
Első mítosz: Kotlebának lefőtt a befőtt
A Mi Szlovákiánk Néppárt katasztrofális napon van túl, hiszen Marian Kotleba révén elveszített egy megyeelnökséget és hiába volt jelen a jelöltjei révén gyakorlatilag az összes régióban, sehol sem tudott megkapaszkodni megyei szinten – Kotleba és Milan Uhrík révén mindössze két képviselőjük üldögél majd ott a megyei parlamentekben. Maga Kotleba különösen mélyen az előzetes elvárások alatt szerepelt. Mindez azt jelenti, hogy a szélsőségesek hulláma már lecsengőben van és Kotlebától nem kell tartani? Aligha.
Az LSNS népszerűségének fő oka a társadalom frusztrációja, minden botrány táplálja a politikai elitre irányuló dühöt. Márpedig botrányokból lesz továbbra is elég – ismerve a jelenlegi kormánykoalíció pozícióit. Az, hogy Kotleba már nem döntéshozó, hanem külsős, egyenesen könnyebbé teszi a párt helyzetét a kritikákat illetően, nincs több visszaélés és helyi botrány, ami gyengíti a szélsőségesek hitelességét. A Mi Szlovákiánk Néppárttal tehát továbbra is számolni kell.
Második mítosz: A Smer a bedőlés szélén van
A megyei képviselet hagyományosan a Smer játszótere, sokan döbbentek meg azon, mennyire könnyedén győzték le egyik-másik helyi kiskirályt a lenézett és régiósan gyengének tartott szlovák ellenzéki jelöltek. Ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy a Smer többé ne lenne vezető tényező a régiókban. A kormánypárt egységes utálata már 2014-ben is hozott két győzelmet – Frešónak és Kotlebának –, most a változatosság kedvéért tisztességesebb politikusok profitáltak a jelenségből. A Smer azonban tisztviselői révén továbbra is rajta ül a legtöbb pénzcsapon, képviselői döntéshozó pozíciókban vannak és sok esetben maradnak is az állami és régiós szerveknél, az országos politika pedig annyira kaotikus, hogy Fico pártja még tizenöt-húsz százalékos támogatottsággal is fő kormányalakítási tényező maradna. A Smer komoly pofont kapott, de a párt számára ez a kudarc nem a vég kezdete, hanem „csak” egy újabb lépés a lassú, túlságosan is lassú leépülés felé.
Harmadik mítosz: Az MKP győzött
Térjünk rá a felvidéki magyar vonatkozásokra. Az MKP-t többen is a választások győztesének hozták ki, holott a szó szoros értelmében a párt nem nyert, „mindössze” a győzelemmel felérő módon megtartotta a pozícióinak nagy részét. Kormányon és parlamenten kívül, kizárva a döntéshozói folyamatokból rettentően nehéz politizálni és mozgósítani, az MKP-nak mindez sikerült, de azok a problémák, amelyek hatványozottan kiütköznek az országos választásoknál, most is jelentkeztek. A magyarok lakta területek választási részvételi aránya továbbra is mélyen elmarad az országos átlagtól (a megyei választások rendszere a járási listákkal kiegyensúlyozza a régiós passzivitást), az asszimilációtól sújtott peremterületek pedig egyre gyengébben teljesítenek. A pártnak továbbra is választ kell adnia erre az alapvető hiányosságra, ami megakadályozza a hosszú távú sikereket. A kassa megyei leépülésről ne is beszéljünk, súlyos problémákra kell releváns válaszokat adni keleten, méghozzá gyorsan.
Az MKP győzelmi értelmezése annak is szól, hogy a megyei választásokon több lehetséges aknát és veszélyforrást is sikerült elkerülni. Menyhárt Józsefet sikeresen megválasztották megyei képviselőnek, miközben meggyőző fölénnyel nyerte a járási különversenyt, Berényi József alaposan megverte Rigó Konrádot a magyar megyefőnöki különharcban, Farkas Iván tartja magát, Komárom pedig ugyan bedőlt, de ezt nem érezte meg a párt járási listája.
Negyedik mítosz: A Híd megtartotta a pozícióit
Ha az MKP győzelme egy fejvakarós döntetlen, akkor a Híd döntetlenje valójában egy súlyos vereség (és igen, a két pártot összesítve kijön, hogy a magyar képviselet inkább rosszabbul áll most, mint a választások előtt). Bugár Béla pártja a jól összeszedett kelet-szlovákiai részleg eredményeit leszámítva csak és kizárólag kudarcokkal szembesült. Pozsonyban lőttek a jobboldali együttműködésnek, Nagyszombat megyében csúfosan leszerepelt a párt sok pénzzel épített új arca, Rigó Konrád – és a teljes lista –, Nyitra megyében az egyedüli „sikert” Milan Belica megyefőnöki székben tartása jelenti, Besztercebányán pedig a roma jelenlét nem lett valós szavazatokra váltva. Az MKP-val való különvsersenyt a tömbmagyar területeken látványosan bukta a párt. Úgy tűnik, nincs az a pénz és erőforrás, amit valós, helyi népszerűségre épített támogatottságra lehetne váltani a magyar választók körében, ez pedig komoly problémát okoz majd a pártnak hosszú távon is. Az egyedüli vigaszt mindössze az nyújthatja, hogy a párt választási üzenete (Elégedetlen? Mérlegeljen! Változtasson!) országos szinten is sikeresnek bizonyult, sokakat megszólított. Mondjuk főleg azokat, akik a kormány ellen tiltakoztak.
