Lezárult az MKP-Híd egyeztetés, megnyílt a vadászidény és a kampányidőszak. Eljön a jól hangzó szlogenek ideje, de a nagy kommunikálás közepette illik majd megmagyarázni azt is, hogy miért szenvedett kudarcot az együttműködés. Azaz mindenért meglesz, ki a hibás.
A tények ellenőrzésével kevesen foglalkoznak, keveseket érdekel, végső soron még azzal is lehet érvelni, hogy mindegy, fél év távlatából ki miként értékel egy-egy mozzanatot. Most, az utókor kedvéért mégis kísérletet teszek arra, hogy rögzítsek pár alaptételt, amit a mítosszá válás fenyeget. Különösen fontos ez egy olyan időszakban, mikor a kimondott politikusi szavak értelmezése és nyelvtana külön tudomány- és művészeti ág. Példának okáért Bugár Béla saját állítása szerint harminc év politikusi karrierje alatt soha nem hazudott, vagy még a pártok ünnepi jókívánságaiban is a harmadik mondatokat keresi a politikában megfáradt nagyközönség. Az is lehet persze, hogy nincs hazugság, csak füllentés, az igazság egy szeletének elhallgatása, mellébeszélés, vagy szelektív emlékezet. Most a tények jönnek.
Első füllentés: „Az MKP egy millimétert sem akart engedni”
Sokszor, sokat fogunk még hallani a Híd-MKP tárgyalásokról és valószínűleg egyre hangsúlyosabb szerepet fog kapni a magyarázkodásban, hogy mennyire kompromisszumképtelennek bizonyult az MKP. Erre utalt a tárgyalások után Bugár Béla, aki szerint „Azért, mert míg mi hajlandóak voltunk visszalépni több pontban, addig az MKP elnöksége nem volt hajlandó egy millimétert sem engedni.” Ehhez képest az történt, hogy a sajtó által is dokumentált módon tizenkilenc pontból tizenhétben – ezekről később, mert viccesek – már kialakult az egyezség és minden bizonnyal az elnök személyére és a helyek elosztására vonatkozó pontok maradtak nyitva. Bugár Béla kijelentését tehát vagy úgy kell érteni, hogy az MKP elnöksége egy millimétert sem volt hajlandó engedni a helyek elosztásában (a rejtett harmadik mondat egy kommunikációs újítás), vagy bemondott egy kocsnert. A kompromisszumképtelen, keményfejű MKP legendája a kampányban vélhetően tovább fog dagadni és kiderül majd szépen sorjában, miért is lehetetlen velük egyezkedni a Híd szerint.
Második füllentés: „A megegyezésnek ideológiai akadályai vannak és a két párt elvben nem kompatibilis”
Lehet, hogy nem volt túl elegáns húzás az MKP részéről nyilvánosan ismertetni a tárgyalási pontokat, de a két listát elolvasva mindent teljesen érthető, miért tette meg a párt ezt a lépést. Azért, mert háborúban minden eszköz megengedett egy teljesen standard és már-már sótlan egyeztetési folyamat képe rajzolódik ki belőle, ahol az előzőleg beharangozott „nem akarunk kisebbségi zárványt”-jellegű aggályokkal szemben szó sem volt hasonló elvi témákról. Nem került szóba az iskolaügy, kétkulcsos adó, a csallóközi vízgazdálkodás, a Kisebbségi Kulturális Alap, Orbán Viktor és az illiberális demokrácia, de még Robert Fico sem. Egymás „értékrendjének elfogadása” és egy meg nem támadási szerződés igen, de ne legyenek illúzióink: a Híd legfőbb értéke jelenleg az, hogy talán még négy százalék, az MKP legfőbb értéke pedig az, hogy három egész valamennyi százalék. Utólag persze kikerülhetnek információk a Híd hősies harcáról a szélsőségek ellen és állásfoglalása a Demokrácia Értékei mellett, az MKP fellépéséről Robert Fico és az Oligarchák ellen, a kisebbségi politizáláson túlmutató témák szükségéről, de még ez utóbbi is úgy került szóba, hogy az plusz tíz százalék a Hídnak a jelöltlistán. Értékek, igen. Százalékos értékek.
Harmadik füllentés: a Híd egyöntetűen elutasította az egyezséget
Mindkét tábor előszeretettel egyszerűsíti a fejleményeket úgy, hogy „a Híd” egyöntetűen elutasította a koalíciót az MKP-val szemben. Ez nem igaz. Pusztán a számokból kiindulva a 37-2-5 az egy mini palotaforradalom Hídas viszonylatban. A Híd OT legendásan katonásan szavaz úgy, ahogy Bugár Béla akarja egyéni döntéseikre hagyatkoznak, ennek mulatságos mellékvágánya, hogy még a hírhedt harmadik mondatos határozat is csont nélkül ment át a párt legfőbb struktúráján (igaz, néhányan nem lehettek biztosak benne, miről is szavaznak, emlékezetes, ahogy František Šebej a szavazás után kijelentette, aki szerint ez nem a kormányból való távozást jelenti, az nem tud olvasni. Na, de visszatérve a témához teljesen atipikus, hogy Nagy József azonnal bejelentette távolmaradását a Híd-listáról és megindultak a pletykák vezető politikusok távozásáról, miközben az ismert arcok mind sajnálkoztak és szabadkoztak. Tehát nem a vezetés, hanem a pozícióikat féltő középkáderek buktatták el a tervet – és rögtön kicsit tisztábban láthatunk azügyben, kik is Bugár legnagyobb rajongói/a pártegyesülés nagy vesztesei/miért kell annyi hely a pártlistán a Hídnak, hogy nem elég a hetvenöt.
Negyedik füllentés: a pártelnökök misztikus önfeláldozása
A Híd OT-döntés napjára eső hírözön egyik vicces mozzanata azt a témát érintette, miszerint létrejöhet-e egy pártelnökök nélküli lista. Rejtélyes módon megjelent egy sajtóhír Bugár korábbi nyílt levelére reagálva az MKP-körökből, tartalma azt mutatta, hogy a három pártelnök Béla fejéért cserébe hajlandó eltekinteni az indulástól. A helyzet bonyolódott, később kiderült, hogy ez nem egy hivatalos határozat, hanem “személyes döntés” az OT támogatásával. A koalíciókötés elmaradásának egyik hivatalos magyarázataként órákon belül megjelent, hogy az MKP kettős játékot űz és mind a két pontban voltak félreértések, előbb a bumm hozta ezt a szálat, majd átvette az Új Szó főszerkesztője is az esedékes kommentárjában. Mentségükre szóljon, talán még maguk sem gondolják komolyan és apró kaccanások közepette rakták össze az anyagokat: a Híd vonatkozó sajtóján egyértelműen a listás helyek elosztása volt megnevezve az együttműködés kudarcának okaként abban a hitben, hogy az elnöki ultimátum kérdése rendeződött. Persze a mindent felülíró szelektív emlékezet hatását nem szabad alábecsülni, érdekes lesz figyelni, hogy ez a mozzanat miként jelenik majd meg a koalíciókötés elmaradása miatti magyarázkodásban.
Ötödik füllentés: felháborodott a nemzet
Nemzetárulás, felzúdulás, népi össztűz a megegyezés elmaradása miatt… nos, nem. Ilyen nem volt, még a dekódolt düh is kisebbnek bizonyult a szokásosnál („megmondtuk mi előre, hogy ezekkel nem lehet”). Őszintén gondolom, hogy egy jobb világban repült volna pár kupac trágya a megfelelő pártelnöki telkekre, de az, hogy még a kupac trágyákra sem szánta rá senki az időt és energiabefektetést, az árulkodó a társadalom általános állapotát nézve. Ahogy az is, hogy a cikk írásának pillanatában az MKP-Híd koalíció elmaradása az előkelőtlen negyedik helyen áll az új szós népszerű hírek három napos listáján (az első egy négyfős karambol, a második Čaputová katonai outfitje, a harmadik az ismeretlen afrikai hívogatók témája). A téma körüli viszonylagos hallgatás a választók részéről nem a nem-csinálok-balhét-most-megúsztad-a-svindlit jellegű csend. Ez a hagyj-békén-úgysem-megyek-szavazni-és-süsd-meg-amit-kifőztél-nem-érdekel csend. A szlovákiai magyar politika legnagyobb baja a jelenlegi állapotában és felosztásában nem az, hogy diszfunkcionális, hanem hogy már senkit nem érdekel. És ez óriási probléma, mert ha a történések még csak utálatra sem érdemesek, csak közönyre, az a lehető legrosszabb opció.