Belpolitika, Szlovákiai magyar

Orbanizáció: liberális mese a Híd helyzetbe hozására

Most, hogy megtudhattuk, hogy a februári választások tétje nem kevesebb, mint az ország “orbanizációjának” megakadályozása, illetve Szlovákia szuverenitásának védelme a Fidesz által pénzelt politikusokkal, óvodákkal és református műemlék-templomokkal szemben, legfőbb ideje néhány dolgot tisztáznunk. Először: a Felvidékre/Dél-Szlovákiába érkező magyarországi támogatásokban…

Olvass többet
Társadalom

Száz fiatalból egy aktív még mindig kevés

„A fiatalok aktuális életkörülményeinek feltérképezése” céljából készítetett jelentést nemrégiben az oktatási minisztérium. Az oktatási, foglalkoztatási és egészségügyi kérdések mellett a dokumentum önálló fejezetet szentel a fiatalok társadalmi részvételének, pontosabban annak hiányának. Egy rimaszombati és egy nagyszombati adatra hivatkozva a szerzők…

Olvass többet
Szlovákiai magyar

Nyakkendő nélkül: Mertünk nagyok lenni?

Hétfőn a Közbeszéd pozsonyi Nyakkendő nélkül című beszélgetős fórumán az államfőválasztás első fordulója után kialakult politikai helyzetről beszélgettünk. Vendégeink Öllös László, a Fórum Kisebbségkutató Intézet elnöke és Hunčík Péter pszichiáter voltak. A dispután részt vett Bárdos Gyula elnökjelölt is. Öllös László elmondta,…

Olvass többet