Kulcsszavak

MKP

Belpolitika, Szlovákiai magyar

(P)eredet

Valamilyen ismeretlen oknál fogva rettentő büszke magára a Híd, amiért alapvető kötelességét teljesítve, szlovák platformtársaival közösen elítélte a kormány antidemokratikus lépését, mellyel az elutasította Pered község népszavazásának döntését. Közben pedig lazán a kormány nacionalista logikájához idomultak, agyoncsapva ezáltal saját érvüket.

Olvass többet
Egyéb

Tábor után

Véget ért a Gombaszögi Nyári Tábor és a Martosi Szabadegyetem, elkezdődött a számháború. Feleslegesen. A gombaszögi tábornak blogportálunk is társszervezője volt, szerzőink több mint egy tucatnyi programot szerveztek le és valósítottak meg Krasznahorkaváralján. Többek közt vendégünk volt Tom Nicholson, Bodoky…

Olvass többet
Összmagyar

Egy elhatárolódás anatómiája

Szerencsére nem a felvidéki magyar közélet központi eleme, mégis érdekes dolgok láttak napvilágot a (magyar) politikai szélsőségekhez való viszonyulását tekintve, és már ott tartunk, hogy maga Berényi pártelnök volt kénytelen de facto elhatárolódni a Jobbiktól. Kár, hogy a fiatalok (HÖK,…

Olvass többet
Szlovákiai magyar

Ad: Az autonómiától és gyarapodástól messze, a tehetetlenséghez közel – avagy miről érdemes vitázni, és miről nem

Örvendetes, hogy az utóbbi időben egyre több vélemény fogalmazódik meg az autonómia kérdéskörében. Az már kevésbé, hogy a vita közben sok szempontból egy helyben topog. Az autonómiával kapcsolatos írások sorába tartozik Samu István cikke is, amely részben az én egyik…

Olvass többet
Egyéb

Világi vendég

A Közbeszéd blogportál a pozsonyi Nyakkendő nélkül beszélgetőest-sorozat társszervezője lett az idei évadban – aminek egyik jele a weblap tetejéről lenyíló kis piros mező, ami meghívó gyanánt az elmúlt napokban „bosszantotta” az oldalra látogatókat. E gyakran teltházas rendezvény további népszerűsítéséhez…

Olvass többet
Forrás: buzera.com
Szlovákiai magyar

Vasúti mizéria 1. – az MKP aktivizmusa

Kap az MKP hideget-meleget a múlt heti táblaállításért. A cikkírók és kommentelők közül sokan egyszerűen a civil ötletek lenyúlásának tartják az ekecsi vasútállomás mellé kirakott magyar táblát. Pedig nem ez a baj vele. Egy civil kezdeményezésnek sincs szabadalma a táblaállításra, a példát szabadon követheti bárki….

Olvass többet
Szlovákiai magyar

Civil sapka

Sosem értettem, honnan erednek azok az összeesküvés-elméletek, amelyek szerint a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala egy új párt akarna lenni, amely az eddigi kettőt leváltani, vagy egyesíteni akarja, vagy csak simán átveszi majd a „hatalmat”. A Kerekasztal képviselői mindig világosan elmondták, hogy…

Olvass többet