chaosstar

“Ahol akarat van, ott út is van” – idézhetjük a szlovák politikai machiavellizmus egyik atyját, Mikuláš Dzurindát. És valóban. Az MKP és a Híd a jelenlegi állás szerint minden bizonnyal közös listán, egy választási pártban (nyugodj békében, MKDSZ!) indulnak a következő választásokon. Az egyezség több részlete is homályos még, de az akarat a szeptemberi megbeszélésekkel ellentétben mindkét oldalról látszik. A tárgyalások júniusi kezdetétől sok víz lefolyt a Dunán, az egész folyamat bővelkedett tragikomikus csavarokban. Kérdés, mit szólnak a fejleményekhez az eseményeket egyre nehezebben követő választók.

Mielőtt mélyebben belemegyek az egyezség lélektanába, érdemes leszögeznem, hogy szerintem az MKP és a Híd pragmatikus egyezsége rövid távú szempontok alapján a lehető leglogikusabb megoldást nyújtja a felvidéki magyar pártok politikai válságára. Ha a két párt megegyezik egymással valamiben, az garantálja, hogy az új formáció a lehető legkevesebb munkával a lehető legtöbb szavazatot söpri be, ráadásul eközben még az önreflexiót, az elmúlt tíz évre való visszatekintést sem kell figyelembe venniük. Az előző hetek fejleményeitől függetlenül világos volt, hogy az A-terv az MKP-Híd választási pártra vonatkozó megegyezés, de a Híd értelmezhetetlen makacssága miatt ez az opció legalább egy hónapig jegelődött, majd napok alatt vált ismét reálissá. A megegyezésnek van egy, illetve másfél nyertese, valamint rengeteg vesztese.

 

Győztesek:

Bugár Béla és a Híd tovább él

A legnagyobb nyertes Bugár Béla – a Híd elnökének a politikai pályafutása újabb évekkel hosszabbodik meg és ebben a pillanatban az egyetlen olyan vezető szlovákiai magyar politikusnak tűnik, akinek értelmezhető víziója és erős pozíciója van a borítékolható jövőbeni történések kapcsán. Egy intésére egyesül a szlovákiai magyar politikai érdekképviselet, diktálja a feltételeket és leosztja az erőviszonyokat. Ez egy figyelemre méltó változás ahhoz képest, hogy két hete Bugár még a legjobb úton volt a Híd szakadékba vitele felé, a politikusi megbízhatósági listák legalján, szövetségesek és valósnak tűnő menekülési opciók nélkül. Most pedig gond nélkül gyűjti be az MKP-szavazók egy részét és erősíti meg a pártját – de erről többet később.

A magyar parlamenti érdekképviselet sorsa

Egy választási pártnak az öt százalékos küszöböt kell elérnie ahhoz, hogy bejusson a parlamentbe, az MKP-Híd szövetségnek pedig a nyári tárgyalásokon puffogtatott hídas füstbombák ellenére kimondottan nagy esélye van minderre. Még akkor is, ha az MKP csalódott szavazói elvándorolnak – de erről többet később – meglehet az öt százalék, ami nagyjából tíz-tizenkét képviselőt jelenthet. Ez a csoport a jelenlegi kaotikus viszonyok közepette a mérleg nyelveként lehet majd jelen a kormányalakításnál, márpedig az elmúlt két évtized egyik fő tanulsága, hogy a magyar pártok kimondottan vonzó opciót szolgáltatnak. Kézenfekvő kérdés, hogy ez most egy újabb Smer-kormányt jelent, vagy mást, de erre nem kapunk a politikai érdekképviselettől világos, értelmezhető választ.

 

Vesztesek:

Akik dolgoztak

Fél évvel a választások előtt ott tartunk, hogy értelmezhető kampányt a szlovákiai magyar választók megszólítására egy kivételtől eltekintve senki nem hozott össze. A Híd elkezdte az eredményei kommunikálását és ráfeküdt a ruszin-szálra, az MKP pedig semmilyen jelzést nem mutatott, amihez hozzájárult minden bizonnyal az is, hogy a párt teljesen bizonytalan volt afelől, kivel és hogyan is fut neki a választásoknak. Az Összefogás ugyanakkor a semmiből összegyűjtött 18 ezer aláírást és kialakított egy megújulási-frontot. Lehet érvelni amellett, hogy a hagyományos, MKP- és Csemadok-párti struktúrák besegítettek, de az aktivistáknak legalább akkora ellenszélben is kellett dolgozniuk az általános értetlenség és a homályos mondanivaló miatt. A kialakuló alternatív struktúrák egy MKP-Híd egyezség esetén mennek a levesbe, a helyzet legfőbb, véleményem szerint hosszú távon rettentően káros tanulsága pedig az, hogy aki nem csinál semmit, az kevésbé üti meg a bokáját annál, mint aki csinál bármit is.

Bármiféle önreflexió az elmúlt tíz évre

Az új választási pártnak pár hónap alatt kell felépítenie a mondanivalóját. Van némi alap, hiszen az MKP önkormányzati-autonómiakoncepciója és a Híd víziója eléggé kompatibilis egymással, különben is mindenki azt akarja, hogy a déli régiók virágozzanak, jöjjön a pénz, lendüljenek fel az iskolák és a kultúra, satöbbi. Viszont egy hasonló egyezség azt is garantálja, hogy az elmúlt évtized önreflexiója teljesen elmarad, mintha az említett időszak meg sem történt volna. Bugár Béla vagy a Híd szerepének a kiértékelése? Feketelistán. Orbán Viktor és a külföldi ügynöközés? Mellékvágányon. Jakab Elemér hamis diplomája, a himnusztörvény tragikomédiája, pártfinanszírozási kérdések, helyi kiskirályok, társadalmi botrányok magyar vonatkozású mellékszálai? Parkolópályán. Történik ez akkor, mikor a hiányzó önreflexió miatt szlovákiai pártok mennek tönkre és új formációk emelkednek fel a semmiből csak azért, mert nem a régi gárda részei.

A személyi megújhodás

A cikk írásának pillanatában viszonylag keveset tudni az MKP-Híd egyezség pontos feltételeiről, de többé-kevésbé biztosnak látszik, hogy semmiféle feketelista nem képezi annak a részét (pontosabban az MKP személyileg veszíthet – de erről tényleg többet később). Ami egyben azt is jelenti, hogy akár az összes konfliktusos személyiség egy közös listán szerepel, minden bizonnyal a felső régiókban és teljes mértékben a karikázókra maradnak a személyi kérdések. Mivel többé-kevésbé az is biztosnak látszik, hogy nem csak feketelista nem lesz, de a belső bírálatra és egyéni kampányokra is minimalizálódik a tér, még tovább szűkül az esélye annak, hogy új arcok törjenek fel és régi motorosok szoruljanak ki a bejutó helyekről. Azt még nem is említettük, hogy két pártra jut feleannyi hely. Szokjunk hozzá ahhoz a gondolathoz, hogy a szlovákiai magyar elitváltás még tovább csúszik négy évvel.

A nyilvánosság, akik őszinte és egyértelmű kijelentéseket várnak

Függetlenül MKP-tól, Hídtól, Összefogástól, Magyar Fórumtól, MKDSZ-től, kis mozgalmaktól és az ő hitelességüktől az elmúlt pár hónap a szlovákiai magyar szavazók számára valószínűleg maga volt a rémálom. Ígéretek, ellenígéretek, megszegett ígéretek, nettó hazugságok és csúsztatások, álláspontváltozások, vádaskodások és ellen-vádaskodások sorozata veszi el a kedvét a választástól annak, akit elméletileg el kéne rángatni az urnák elé kora tavasszal, hogy tartsa életben a szlovákiai magyar érdekképviseletet. Egy közepesen tájékozatlan felvidéki magyarnak is nyilvánvaló, hogy a politikai elitünk egy része nagyon komolyan utálja a másik részét és ami még rosszabb, hogy ostobának nézik a saját szavazóikat is. Mivel nem lehet félmillió választó fejéből kollektív hipnózissal törölni, mi történt ebben a közegben röpke hónapok alatt, marad a másik megoldás, a megfeszített munka. Bocsánat, fentebb már kifejtésre került, hogy aki dolgozott, az pórul járt, marad a harmadik megoldás, a bizakodás abban, hogy valahogy valaki csak összekapar öt százalékot.

Az MKP

Végül, de nem utolsósorban a megállapodás talán legnagyobb vesztese az MKP, ami teljesen szétesni látszik morálisan és személyileg. Az új koalíció átüti az öt százalékot és az alku parlamenti helyekben fog manifesztálódni, de a jelenlegi állás szerint az MKP a rövid távú siker miatt búcsút mondhat a választói komoly részének – ami egyébként csak még tovább erősíti a Hídat a közös listán, ez duplán is jövedelmez a Híd számára. A párt néhány húzóneve akár saját elhatározásából is dönthet úgy, hogy nem adja a nevét egy hasonló együttműködéshez. Eközben semennyire nem látni, hogy mennyire tarthatja meg a párt a saját integritását egy hasonló együttműködés keretein belül. Mondhatnák, hogy a Híd egysége is kérdéses, de egyrészt a Híd még mindig egy hatékony és összetartó gépezet, másrészt az MKP-nak az elmúlt négy éve pont azokról az elvekről és erkölcsökről szólt, amit egy alku érdekében a pártnak most fel kell adnia.

Zárszó: Augusztus és október – mi romlott el?

Az, akinek volt ereje elolvasni az egész írást, talán meglepődhet rajta, de a cikk szerzője alapjában véve megegyezéspárti. Elkerülhetetlen, hogy a politikai elitünk valamiképpen kiegyezzen. Az viszont legalább annyira fontos, hogy egy hasonló kiegyezésnek legyen tartalmi és erkölcsi üzenete is. A tartalmi részeket ebben a pillanatban még nem ismerjük, az erkölcsi, lelki megújhodást tartalmazó üzenet elmaradását meg biztosra vehetjük.

Érdekesség, de augusztusban teljesen más helyzet állt volna elő, ha az MKP és a Híd megegyezik. Gyors megegyezés helyett azonban a pártok alapvető személyi kérdéseket oldottak – mert érezni lehetett, hogy ez az eladhatóság egyik legnagyobb akadálya. Ami az elmúlt héten történt, az nem egy tárgyalási folyamat, hanem rövid távú, pánikszerű kármentés, ami a technikai nehézségeken túl más problémákat nem orvosol. A hitelesség rontásának következményét pedig négy év múlva érezzük meg, mikor azon gondolkodunk majd, hogy az összes magyar formáció együtt képesnek bizonyul-e összegereblyézni öt százaléknyi szavazót, akik még hisznek nekik.

/két nappal a bejegyzés megírása után az MKP elnöksége elutasította a javaslatot és ötpárti tárgyalásokat kezdeményezett (kiegészítés – október 23.)