Az alkotmánybíróság döntött. Több hónap “feszült” várakozás után a taláros testület gyakorlatilag áldását adta Gašparovič elnök tétlenségére a parlament által főügyésszé választott Jozef Čentéš kinevezése kapcsán. Véleményem szerint a közvélemény méltatlanul keveset foglalkozik ezzel a kérdéssel. Jobb híján megelégszünk azzal, hogy Gašparovičot (teljes joggal) hülyének nézzük, holott a közügyek iránt valamelyest is érdeklődő mezei polgár számára is nyilvánvaló lehetne, mi játszódik a háttérben, mekkora hatalom birtokosának személyéről (nem) dönt éppen Mr. Gašparovič. Éppen ezért helyénvaló lenne egy kicsivel nagyobb felháborodás.
Talán nem túlzás kijelenteni, hogy Iveta Radičová kormánya a főügyészválasztáson bukott meg. Sulíkék színháza már csak hab volt a tortán. A parlamentben megforduló régi motorosok közül mindenkinek nyilvánvaló volt már a főügyészről szóló parlamenti szavazás idején, hogy mekkora a tét. Egy jogállamban normális körülmények között a rendőrség kivizsgálja az ügyet, az ügyészség a bizonyítékok fényében vádat emel, a bíróság pedig ítél. Az ügyészség dönti tehát el, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok elegendőek –e a vádemelésre. A szlovák jogrend emellett magas jogkörökkel ruházza fel a főügyészt: az bármikor leállíthatja a neki nem tetsző, esetleg politikailag érzékeny vádemelési eljárásokat. Ez az a pozíció tehát, ahol ha a megfelelő ember ül, sosem születik vádemelés egyetlen politikus ellen sem – például a Gorilla-ügyben. Robert Kaliňák ígéretes politikai karrierjét nem fogja fenyegetni a rosszul elsült Hedvig-ügy, és sosem indul eljárás titkosszolgálati főnökök ellen illegális lehallgatási anyagokkal való üzérkedés vádjával.
E cikk szerzője messze áll a jogtudományoktól, viszont megkockáztatnám: az alkotmánybíróság döntésének jogi vizsgálata teljesen felesleges. Iveta Macejková, az alkotmánybíróság elnökasszonya, aki Gašparovič tanítványa volt a jogi karon és 2007-ben általa lett kinevezve az alkotmánybíróság élére, egyszerűen a “megfelelő” döntésben volt érdekelt.
Gašparovič (aki egyébként maga is főügyész volt a kilencvenes évek elején, amíg Václav Havel elnök le nem váltotta) ma már valószínűleg eljutott arra a szintre, hogy mást nem is tehet. Egész karrierjét a hatalmi masinéria szervilis kiszolgálása jellemezte, ma is csak azt teszi, ami jól megy neki. Ezt a játékot neki már végig kell játszania: azokért, akik őt másodszorra is a kényelmes elnöki palotába segítették. Na meg tőle ideálisabb figurát találni sem lehetne: intellektuális kiszereltsége a legkisebb mértékben sem gátolja abban, hogy szerepét tökéletesen alakítsa.
Štefan Hríb egyszer egyik vezércikkét azzal indította, hogy Szlovákiában megszűnt létezni az a határ, amely a politikában a “jókat” és a “rosszakat” elválasztotta. Lehet. A Vladimír Mečiar fénykorából származó és az ő intellektuális örökségéből táplálkozó sötét erők azonban 2012-ben is jelen vannak a legfelsőbb posztokon. Lehetséges, hogy ha annak idején Mečiarból elnök lett volna, akkor az felért volna egy sokkterápiával és mára túl lennénk azon a korszakon. A dolgok jelenleg azonban úgy állnak, hogy e korszak emberei ülnek ma is az elnöki palotában, az alkotmánybíróság élén és az ügyészségen. A kormányban pedig ennek a garnitúrának az EU-kompatibilis változata. A szlovákiai közvéleményt pedig – a szlovákiai magyarokat nem kivéve – ez a tény hidegen hagyja.
