neptanc 3

Úgy tűnik, ez az év sem lesz mentes a kisebbségi kultúra állami finanszírozása körüli botrányoktól. Pedig tavaly már látszott a mélypont, ahonnan el lehetett volna rugaszkodni, de hát úgy látszik, nekünk ennyi jár. Pedig ez pont az a terület, ahol tényleg nem lenne nehéz szépet és jót alkotni. Lássuk hogyan.

Ahogy tavaly, idén is sok ínyencséget tartalmaz a támogatások listája. A szemezgetést meghagyom másoknak, biztos vagyok benne, hogy olvasni fogunk még gyanús összegekről. Én most nem az egyedi esetekről szeretnék írni, hanem a rendszerszintű problémáról. Az pedig így szól: amíg egy – bármelyik – politikai pártnak felelős hivatalnok dönt a támogatásokról, addig nem alakulhat ki önálló és életképes civil társadalom. Ez a rendszer függő helyzetbe kényszeríti a kulturális szervezeteket, hiszen a politikum jóindulatától függ a költségvetésük.

Fontos megjegyezni, hogy ez nem csak Pozsony és a Híd problémája. Ugyanez történik az MKP által a budapesti támogatások kapcsán. Nem érv, hogy azok nem a mi adóforintjaink. A céljuk ugyanaz: a szlovákiai magyar kultúra támogatása – nem a kulturális szervezetek pártokhoz kötése, vagy a pártok tevékenységének alternatív finanszírozási módja.

A megoldás ugyanakkor nem olyan bonyolult. A politikai szempontokat ki lehet iktatni a folyamatból, ha az érintett szervezetek maguk választhatják meg a támogatásokat elbíráló bizottságok tagjait. Amíg politikusok jelölik ki őket, addig tőlük függnek. Ugyanilyen fontos, hogy a bizottságok végleges döntéseket hozzanak, nem szabadon felülbírálhatóakat, mint jelenleg. Nem civil javaslattételi, hanem döntéshozatali jogra van szükség.

Ez azonban csak az első lépés. Elsikkadt a tavalyi vitában is, és idén sem került szóba, hogy a támogatások elosztásának nincs nyilvánosan megvitatott és írásban rögzített szempontrendszere. Márpedig e nélkül mindenki a saját véleménye alapján dönti el, hogy mennyit ér egy szórvány-népdalfesztivál mondjuk egy táncház-körúthoz képest. Ez lehet szakmai vélemény, és ezért nyilván egy fokkal jobb, mint egy laikusé, de nyilvános kritériumok híján ez is csak önkényes lehet.

Tavaly ezzel kapcsolatban annyit hallottunk, hogy a bizottságok tagjai mind szakemberek. Ez igaz, de senki nem a személyüket vonta kétségbe, hanem némelyik általuk hozott döntés megalapozottságát, márpedig a kettő nem ugyanaz. Hogy mást ne mondjak, az egyik államtitkárral kapcsolatba hozott kulturális szervezet finanszírozása esetében nem az illető személye volt a legnagyobb probléma, hanem hogy szlovák és magyar gyerekek közös táboroztatására abból a keretből nem is szabadott volna juttatni, arra ugyanis egy másik, „interkulturális párbeszéd” című szolgál.

Egyszer én is tagja voltam egy pénzosztó bizottságnak (nem a kultúra területén), amit elismert szakemberek alkottak, és nagyon meglepődtem, hogy útmutatás híján mennyire eltérően értelmeztük az egész folyamat célját. A minimum, hogy ilyen összegeknél le legyen fektetve az adományozó szempontrendszere.

És végül, nagyon fontos, hogy a döntéseket a szempontrendszer alapján nyilvánosan, akár a sajtóban is, meg is kell indokolni, ha kifogás merül fel velük szemben. Ez az a rész, ahol nagyon rosszul állunk, mert az érintettek egyelőre sikeresen terelnek minden kritikát pártvonalra. Pedig nagyon nem igaz, hogy csak az MKP-sokat zavarja a pozsonyi, és csak a Hidasokat a budapesti támogatások aránytalansága. Remélem a közvélemény és a sajtó félre fogja tudni tenni a pártszempontokat, és a „sajátjaitól” sem fogadja el a klientelizmust. Az, hogy a „másik” is úgy csinálja, nem magyarázat, az pedig, hogy minden kritika politikailag elfogult lenne, nagyon átlátszó hárítás. Vagyunk páran, akik egyszerűen egy független és működőképes civil társadalmat szeretnénk látni.

A fenti szempontok alapján akár sikertörténet is lehetne a kisebbségi kultúra finanszírozása. Az érdekes az, hogy ennek gátja nem a szlovák többség. Tőlük függ, hogy mekkora keret áll rendelkezésre, de a pénz elosztása többé-kevésbé mindig is magyar belügynek számított. Természetesen a cél a jó gyakorlatot törvényben rögzíteni, de e nélkül is, önszántából, az aktuális pénzosztók eljárhatnának a fentiek alapján. Ehhez persze „politikai akarat” kellene – leginkább a Híd és az MKP háza táján.