Equal pay for equal work

Lengyelországban 24, Csehországban 22, Szlovákiában 17, míg Magyarországon mindössze 9 százalékos volt 2012-ben a női képviselők parlamenti számaránya. Európa legnagyobb vállalatainak vezetőségében pedig 16 százalék volt ez a szám. Ezen a felálláson szeretne változtatni az Európai Bizottság egy irányelv-tervezete, amely az aktuális viszonyokhoz képest merőben újszerű elvárásokat támasztana a 250 fős alkalmazotti létszámot, illetve az évi 50 millió eurós bevételt meghaladó vállalatok felügyelőbizottságainak számára, a nők arányát legalább 40 százalékában megszabva. Tavaly októberben az Európai Parlament szakbizottságai is a kvóta kötelező tétele mellett foglaltak állást, ugyanakkor tudható, hogy néhány tagállam élesen ellenzi a kvóta-rendszer bevezetését.

A probléma tehát adott, a nők alacsonyabb közéleti szerepvállalása és a magánszféra vezető beosztásaiban lévő alulreprezentáltságuk tény, ám a kérdésre adott válaszok, így a javasolt kvóta-rendszer is jelentős mértékben megosztja a közvéleményt. Szükség van egyáltalán külső beavatkozásra, vagy a társadalom organikus fejlődésére kell bízni a megoldást? Portálunk négy, a saját területéten sikeres és aktív hölgyet kért fel a női kvótával kapcsolatos véleménye kifejtésére. Sorozatunk első részében Bauer Edit írását közöljük.

Van néhány téma, mely megosztja a közvéleményt. A kvóta-rendszer ezek közé tartozik. Vannak, akik esküsznek rá, vannak, akik elutasítják. Mindjárt az elején azonban tisztázni kell néhány tényt.

A női kvótákat a világban sok helyütt alkalmazzák, a parlamenti demokráciával rendelkező országok 11%-ban. Ezek is különbözőek – vannak országok, ahol törvény szabja meg a kvótás választási rendszert, van, ahol önkéntes alapon, törvényi szabályozás nélkül is működik. Néhány példa: az utóbbi években foglalta törvénybe a kvótás választási rendszert Norvégia, Franciaország, Belgium, Hollandia, Olaszország és Spanyolország. Van, ahol erre nincs szükség, mert a pártok magukra vállalják a női jelöltek állítását és törekszenek az arányos képviseletre, mint például Dániában vagy Svédországban. A rendszer akkor hoz pozitív eredményt, ha a választási rendszer arányos, (listás) és a nők nem a lista másik felében jelennek meg, hanem például cipzár-szerűen váltják egymást a listán a férfi és női jelöltek.

A rendszer alkalmazása a legtöbb esetben látványosan megemelte a női képviseletet, mert miért kellene, hogy a társadalom nagyobb felét kitevő nőket kizárólag férfiak képviseljék? Arról nem is szólva, hogy a “vegyes” testületek jobb eredményeket jegyeznek. Az európai országokban átlagosan 25% nő vesz részt a parlamentek munkájában, valamivel kevesebb a szenátusokban vagy a felsőházban (kétkamarás parlament esetén). A nők választójoga Európában alig több, mit 100 évre tekint vissza. A változás rendkívül lassú, és nem is egyenes vonalú. A különbségek sem kicsik: 145 ország rangsorában Svédország a negyedik, ahol a nők aránya a nemzeti parlamentben eléri a 45%-ot, Magyarország 9,4%-kal a 122. Szlovákiának a maga 18,7%-val, Moldova és Indonézia közt a 81. hely jut (az IPU 2014 januári adatai szerint).

A leggyakrabban ismétlődő ellenérv, hogy a nők nem akarnak közéleti szerepet vállalni, vagy nem elég felkészültek Valójában már az egyik érv sem igaz, az egyetemet végzettek 60 százaléka nő, és azok, aki szívesen vennének részt a döntéshozatalban, a gyakran emlegetett üvegplafonba ütköznek. Más kérdés, hogy mennyire adottak a feltételek, amelyek mellett a nők az ilyen teherrel járó közszereplést vállalni tudják. A gazdasági szféra, a vállatok, a pénzintézetek esetében még ritkábbak a női vezetők.

Ezt az ominózus üvegplafont megbontandó, az esélyegyenlőséget előremozdító szándékkal az Európai Bizottság alelnöke konzultációt folytatott az európai nagyvállalatok képviselőivel a női vezetők arányának növelése érdekében. Mivel ez csekélyke eredményt hozott, irányelvet terjesztett elő, mely szerint a tőzsdén jegyzett vállalatok nem-ügyvezetői igazgatói körében a nők aránya 2020-ig el kellene érni a 40 százalékot. Tévedés ne essék, ez nem azt jelenti, hogy az egyetlen kritérium, hogy nő legyen az illető. Az irányelv azt írja elő, hogy a vállalatok ezekre a helyekre világos, átlátható és egyértelmű feltételeket szabjanak meg, s amennyiben ezeket a férfi és női jelölt is teljesíti, a nők élvezzenek prioritást, amíg a kitűzött 40 százalékos célt a vállalat el nem éri. A kis- és középvállalatokra az előírás nem vonatkozna. A javaslatnak nyilván sok a támogatója, de az ellenzője is. A támogatói azt várják, hogy ne kelljen hosszú évtizedekig várni, míg valami változás áll be, hisz van elég felkészült, jól képzett női vezető. Az ellenzők a gazdasági szférába való beavatkozásnak, vagy inkább csak szimbolikus akarnokságnak, az európai bürokrácia újabb megnyilvánulásának tartják. Körülbelül ezek a vita sarokkövei a Tanácsban is, ahol egyelőre a blokkoló kisebbség megállította a javaslat tárgyalását.

Persze, azt is világosan látni kell, hogy maguk a nők sincsenek egyértelműen elragadtatva az ötlettől – ki ezért, ki azért. Van, aki megalázónak tartja, hogy csak azért jusson előnyhöz, mert nő. Van, aki szerint nem a felügyelőtanácsokban történnek az érdemi döntések, és az egész javaslatnak nagyobb a füstje, mint a lángja. Magam úgy látom, hogy a kvóták körüli vitában sok minden keveredik: a rendszer maga nem az ördögtől való. Ha másként nem tudunk érvényt szerezni az egyenlő esélyek elvének, akkor – átmeneti megoldásként- a kvótarendszer pozitív változást hozhat, megfelelő feltételek mellett, ha a választási rendszer is támogatja. Úgy tűnik, a legjobb megoldás, amikor az esélyegyenlőség erkölcsi normaként működik, a jelölések nem a kizárólag férfiaknak fenntartott klubokban dőlnek el, és nincs szükség törvényes szabályozásra.

Ami a konkrét felügyelőbizottságok összetételére vonatkozó jogszabály-tervezetet illeti, az üzenet-értéke lehet jelentős, mert a gazdasági vezetőket lépéskényszerbe hozza. Hatását azonban nem kell túlbecsülni. Előzetes információk szerint Szlovákiában körülbelül 15 vállalatot érintene. Hogy mennyire lehet hatékony egy ilyen intézkedés, azt nehéz felmérni. A probléma azonban egyelőre megoldatlan. A döntéshozatalban a nők aránya tájainkon igencsak alacsony. Minél magasabb szintet nézünk, annál alacsonyabb. Talán ez a “nők maradjanak a főzőkanál mellett” – féle világlátás utolsó bástyája. S valljuk be, nem kevesen vannak azok, akiknek ez igencsak megfelel.

Bauer Edit

A szerző szlovákiai magyar politikus, 2004-től 2014-ig a Magyar Koalíció Pártja európai parlamenti képviselője. Európa parlamenti munkássága során többek között az Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottságnak volt aktív tagja.