A poszt megírásának pillanatában Zajacék és Dostálék, azaz az OKS, és a Vladimír Palko-vezette KDS sem tagja már az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek listájának. Úgy kell nekik: ez az ostobaság vámja, amiért valaki azt hiszi, hogy érdemes és lehetséges együttműködni Igor Matovičcsal.
A Szótlan Szemtanú már jó ideje Matovič bősz ellendrukkere és az a jelenség sem kerülte el a figyelmét, miszerint újabban minél butább és populistább valaki, annál több tere nyílik az érvényesülésre a jelenlegi szlovákiai politikában. Itt írt is róla bő másfél éve, azóta pedig a helyzet rosszabb lett. Merre halad a politika? A pusztulásba? Idióták fognak diktálni és kormányokat buktatni? Talán nem, átmeneti állapotról beszélhetünk, ami még így is sok fájdalommal jár majd. Válságos időket él a szlovák politika.
Először talán illik tisztázni, hogy a Szótlan Szemtanú miért bélyegzi következetesen ilyen súlyos jelzőkkel Matovičot. Az említett úriember nem más, mint a színtiszta politikai populizmus hagyományainak továbbvivője, annak az embertípusnak a megtestesítője, amiből annyira sok azért nem volt a szlovák politikában. Ján Slota az előd: az Ember Aki Kimondja Az Igazságot. Csakhogy amíg Slota idejekorán beskatulyázódott és izolálódott a közvélemény szemében, Matovič – egyelőre – hiteles tényezőnek számít. Mindezt annak ellenére, hogy nem nehéz őt direkt hazugságon és csúsztatáson kapni, valamint szellemi kapacitásában sem emelkedik ki a többiek közül. Ráadásul hihetetlenül túlértékelt. A Matovič népszerűségének emelkedését követő elemzők görcsösen próbálnak keresni valamiféle tudatos stratégiát a húzásai között, holott ez neki épphogy nincs: csak egy jól bevált taktikája, amivel a rövid távú konfliktusokat tudja kezelni. Az Egyszerű Emberek stratégiája annyira fájóan hiányzik, hogy ebben a pillanatban megjósolhatatlan és nem lehet külső eseményekhez kötni, mennyi ideig marad fenn a mozgalom.
Másodjára le kell szögezni, hogy Matovič lehet idióta, de a választóit annak nézni súlyosabb hiba. Az Egyszerű Emberek sikere, az önjáró, kompromisszum- és szalonképtelen személyiségek felemelkedése és politikai tényezővé válása (Hlina, Mojsejová) azt mutatja, a hagyományos politika képtelen válaszokat adni a tömegeknek. A jobboldali pártokra rásütötték a korrupció bélyegét, Fico a társadalom bizonyos része számára nem képes hitelessé válni, így más választási lehetőség tényleg nincs, mint a romlatlannak tűnő új arcok között körülnézni. Mennyivel hitelesebb Dzurinda, amint komoly arccal kijelenti, hogy soha nem lopott, mint a vulgáris Mojsejová? Ebben a pillanatban semennyivel, és ezen nem segít, hogy előbbi politikus képes érdemben irányítani az országot, az utóbbi meg nem. Ezzel a hitelességi válsággal szembesül nem csak az SDKÚ, de a KDH és a Híd is. Az SaS-t pedig mindeközben elkapta a – sporthasonlattal élve – sophomore slump, a második ciklusos pártok válsága, mikor az első, progresszív témáik kifújnak, a korábban lelkes, új és minőségileg más pártot váró választók pedig az ígéret-teljesítmény arányon elgondolkodva továbblépnek.
Mennyi ideig tart ez a zaklatott állapot a szlovákiai politikában, sokáig maradnak hitelesek az idióták? A Szótlan Szemtanú optimista. Egyrészt azért, mert az új, hitelesnek látszani akaró pártok feltűnése nem számít szokatlan jelenségnek a politikában, most a közelgő választások, a jobboldal belső válsága, a gazdasági nehézségek és a Gorilla-iratok megjelenése kapcsán válhatnak erőssé. Másfél éve a SaS kampányolt szokatlanul, két időszakkal korábban az ANO tűnt fel majd el hirtelen, 1998-ban pedig a SOP (emlékszik még valaki Schusterékre?). Semmi új a nap alatt. A márciusi választás vízválasztónak fog bizonyulni a kis pártok szempontjából: aki képes átlépni az öt százalékos küszöböt, az túlél – és elgondolkodhat azon, miként őrzi meg a hitelességét négy évig. Aki pedig kint marad, annak csengettek. Négy év stabil (de nem szükségképpen jó) kormányzás után a következő választások előtt remélhetőleg programpontokról és eltérő víziókról esik majd szó a kampány idején.