A Béke Nobel-díjat odaítélő norvég parlamenti bizottság mindenkori tagjai hagyományosan nagyon erős humorérzékkel vannak megáldva – lehet, hogy eleve csak ilyeneket engednek maguk közé. Átlagosan négy-öt évenként bedobnak egy poént az éterbe. Idén ez speciel fergetegesen jóra sikeredett.
 |
| A bácsi is szerette a tréfát? |
De lehet, hogy csak gonoszok vagyunk – a fél világ (a másik fele szerencsére azt sem tudja, mi a fene az a Nobel-díj) -, amikor szegény bizottságon röhögünk. Lehet, hogy csak levonták a konzekvenciát II. János Pállal vagy Václav Havellel kapcsolatos esetükből. A két nevezett személyiséget hosszú éveken keresztül nagy esélyesként emlegette mindenki, ám mindig beelőzte őket valaki, mígnem meghaltak. Halott pedig nem díjazható. Feltételezhető, hogy a norvégok az EU-val kapcsolatban egy ilyen kellemetlenségnek akartak elébe menni. Az égő Athént, a forrongó Barcelonát, az elégedetlen befizető és a lázongó spórolásra fogott államokat látva arra a következtetésre juthattak, hogy az Uniónak pár éven belül lőttek, így amíg létezik, gyorsan jutalmazzuk meg.
A párhuzam azon a ponton bicsaklik meg, amikor nevezettek érdemeit vesszük szemügyre. Merthogy a pápánál és Havel elnökünknél – ne feledjük, három évig a miénk is volt! – volt ilyen, az EU-nál viszont sokat nem látni. Oké, nem volt itt háború – így az indoklás -, az valóban nagy szó, hogy egy érdekszövetség tagjai nem kezdték el egymást gyilkolni. Hm, ha így belegondolok, a NATO pár évvel öregebb, mint uniónk, több tagja is van, ráadásul katonai szervezet – ki más háborúzzon, mint a katonák? -, ennek ellenére tagországai még sosem lőtték egymást (pedig 60 éve a törökök és a görögök is benne vannak!). Azt hiszem, jövőre – vagyis 4-5 év múlva, amikor a legközelebbi poénbombát dobják a világra – megteszem ezt tippként a Ladbrokesnál…
 |
| He, Herman, jól értem, ezt mi kaptuk?… |
Félretéve a tréfát, kár, hogy egy jobb sorsra érdemes díjból viccet csinálnak a helyzetet valószínűleg felmérni nem képes ítészek. Hosszan lehetne sorolni, milyen lúzerek, szélhámosok és terroristák vehették már át azt az elismerést, amit pár hét múlva José és Herman kap kézhez (inkább szimbolikusan Angela Merkelnek és egy tüntető görög nyugdíjasnak kellene ávtennie a díjat az EU nevében). A gond az, hogy a bizottság saját preferenciáit veszi figyelembe a reális teljesítmény helyett. Máskülönben nem kaphattak volna díjat, többek között, az elismerés odaítélésekor még semmit sem bizonyított – és azóta a külpolitikában rendkívül alulteljesítő – Barack Obama, az USA talán leggyengébb 20. századi elnöke, Jimmy Carter (világos, hogy nem elnöki tevékenységéért kapta, de világmegmentőként mivel tett többet, mint x millió világmegmentő NGO?), vagy a klímariogató Al Gore – akiről az újságírók utólag kiderítették, hogy luxuspalotája annyi energiát zabál, mint fél Kentucky. (Az már csak a véletlen műve, hogy mind demokrata pártiak voltak, avagy a bizottság ideológiai preferenciái…)
Szóval a gond az, hogy az illetékesek viccet csinálnak az egészből, így jövőre még nehezebb lesz komolyan venni a díjat. S képzeljük el, ha a következő években egy üldözött, egy tényleges emberjogi harcos, egy 21. századi Havel vagy II. János Pál kapja az elismerést, vajon mit fognak mondani ellenfelei? “Ugyanmár, mit ér az a díj, amit Arafatok, Obamák vagy az EU kapott béketevékenységéért…” És sajnos nem fognak messze járni az igazságtól.
