Afganisztán az az ország, amelyről sokat hallottunk a hírekben, mégsem tudunk róla semmit. Évek óta csak háborús hírek jöttek ebből a térségből, kevesünknek jutna az eszébe idelátogatni. Kis szlovmagyar köreinkben viszont akadt valaki, akit nemcsak kíváncsisága vitt el ebbe a nem túl jó hírnevű országba, hanem azért ment oda, hogy szakmai tudásával segítse az ottani gyerekcipőben topogó iskolaügyet. Peternai Zsuzsannával, az újvári gimnázium igazgatójával beszélgettünk.

Két alkalommal jártál Afganisztánban a Človek v ohrození polgári társulás oktátasi projektje keretén belül. Mi motivált, amikor úgy döntöttél nekivágsz? Es miért pont Afganisztán?

Nem kirándulni vagy turisztikai látványosságokat megismerni mentem ebbe a háborút és szenvedést próbált országba (mindkétszer kollégámmal, az Alsókubíni Kereskedelmi Akadémia tanárával, Ján Andrissal). A Twin School projektbe bekapcsolódott országok tanáraiként lehetőségünk volt arra, hogy meglátogassuk partneriskoláinkat egyenesen Afganisztánban. Betekintést nyertünk egy más kultúrába, más értékeket valló társadalomba és egy teljesen más körülmények közt működő iskolarendszerbe. Egy nyitott, tanulni akaró embernél természetesnek tartom, hogy elfogadja a kihívásokat és minden adandó alkalommal megméretteti magát. Hát így kerültem én is Afganisztánba.

Mekkora volt a kulturális sokk első odautazásodkor?

Első látogatásunk alkalmával igazán nagy. Napokig nem bírtunk észhez térni. A sok por, a lépten nyomon megjelenő fegyveres katonák, az ellenőrzések, a más öltözködés, az állandó készenlét… Mindig figyelnem kellett arra, mit mondok, hogyan mondom, nem sértek-e meg valakit, betartom-e az ottani szokásokat (pl. étkezés közben). A második útnál már ez mind eltörpült a lelkesedés mellett, akkor már valósággal kívánkoztunk a másság után.

Fontos szempont az öltözködés

A tálib uralom után néhány évvel hol tart ma az oktatásügy Afganisztánban? Mekkora az előrehaladás a tálib időkhöz képest?

Az afgán iskolarendszer nagyon sokat fejlődött az utóbbi 10 évben (a Tálib rendszer 2001-ben dőlt meg). Míg akkor nem volt egyetlen nőnemű tanár, ma a pedagógusok 30%-a az. A 13 millió iskolaköteles gyerekből 9 millió látogat valamilyen oktatási intézményt, ebből 38%  a lány.

Az iskolák csaknem felének nincsen saját épülete – a diákok sátrakban, a szabad ég alatt, vagy valamiféle fészerekben, védett kunyhókban tanulnak. A tanárok 73%-a nem teljesíti az oktatási minisztérium által megkövetelt szakképzettséget (ez 14 év iskolalátogatás és 2 éves tanárképzés).

Az egész rendszer maximálisan centralizált – a tanárok munkahelyének kiválasztásától kezdve, az igazgató kinevezésén keresztül az oktatás tartalmának szabályozásáig szinte mindent az állam irányít. A tankönyveket is a kormány nyomtatja, ki is küldi az iskoláknak ingyenesen, de olyan mértékű a korrupció, hogy vannak esetek, mikor a minisztérium és az iskola közötti könyvszállítmány egyszerűen eltűnik. Aztán pár nap múlva megjelennek a tankönyvek a feketepiacon. Amíg a tanároknak nincsenek tankönyveik, addig nem is nagyon tudnak mit tanítani. Tantervek és tanmenetek nincsenek alaposan kidolgozva, a tanárok nem is nagyon értik, mit akarok tőlük, amikor ezekre a szakmai dolgokra kérdezek rá. Az oktatási minisztérium egyik részlege, az állami tantervkészítés, több száz embert alkalmaz, egységes tanterv viszont nincsen. Nemrég fejezték be állítólag a középiskolák tanterveit, az alapiskoláknak még várniuk kell – ami logikátlan, hiszen a legtöbben az alapsikola első 6 évfolyamát látogatják.

Az állami iskolákon kívül léteznek más típusú iskolák? Esetleg civil szervezetek, amelyek részt vállalnak az oktatásban?

Afganisztánban az állami iskolákon kívül civil szervezetek vagy pedig helyi közösség által támogatott tanítás folyik. Az állami iskolákban a diákoknak kötelező az egyenruha (fekete nadrág és hosszúujjú felső, fehér kendő a lányoknak, a fiúk fekete nadrágban és kék ingben járnak).

“Fekete-fehér” állami iskola Afganisztánban

A civil szervezetek (pl. Aschiana – afgán szervezet, SCA – svéd szervezet) iskoláiban sokkal több színt és talán életet is talál az ember. Az Aschiana típusú iskolák olyan diákokkal foglalkoznak első osztálytól hatodikig, akik részmunkaidőben az utcán dolgoznak. Őket próbálják alapfokon írni és olvasni tanítani úgy, hogy aztán integrálni lehessen őket az állami iskolába. Közben rendszeresen beszélgetnek a szülőkkel is az oktatás és a tanulás folytatásának fontosságáról.

Az SCA által fenntartott iskolák úgynevezett modelliskolák. A szervezet anyagilag támogatja működésüket (tanárok fizetése, vagy iskolaépület felhúzása, felszereltség, stb.). Nagyon sok esetben olyan jó a felszereltségük mint egy átlagos szlovákiai iskolának. Az SCA iskolák alap és középfokon működnek, miközben az előbbiből van több. Európai viszonylatban még mindig nagyon alacsony a középiskolát végzett diákok aránya.

A helyi közösség által támogatott iskolák a legmegbecsültebbek. Ugyanis azért jöttek létre, mert azt a helyiek igényelték. Épületet vagy területet biztosítotanak, vagy anyagilag hozzájárulnak a tanár fizetéséhez. Sok esetben ezek az iskolák távoli, elhagyatott, nehezen hozzáférhető helyeken vannak és több kisebb tanya tanulóit gyűjtik össze. Egy országban, ahol az infrastruktúra gyermekcipőben jár, ez bizony akadályokat gördít az oktatás terjedésében. A 6-7 éveseknek gyakran kilométereket kell gyalogolniuk az ismeretek után.

Több iskolát meglátogattál az ország különböző helyein. Mi volt a legérdekesebb tapasztalatod?

A legmegrendítőbb és legpozitívabb élményünk pont egy ilyen helyi közösség által támogatott iskola látogatásakor volt Sabzdarában. Itt a falu mecsetje szolgál tanteremként nyolc osztálynak, a maradék három osztály kint a szabadban tanul. Minden osztálynak külön tanára és táblája van, így tanulnak mind egyszerre. Aki tanár, és ismeri, milyen a zsivaly a szünetekben, az el tudja képzelni, milyen az, amikor nyolc osztály egy helységben egyszerre tanul. Elképesztő módon viszont pont ezekben az iskolákban érik el a legjobb eredményeket a diákok írásban, olvasásban és számolásban. Az ide járó gyerekeknek ugyanis hatalmas a motivációjuk. Nem azért járnak iskolába, mert muszáj, vagy mert unatkoznak, esetleg melegebb van ott mint otthon. Ezek a gyerekek tanulni akarnak.

Nem csak gyerekekkel foglalkoztatok, hanem helyi tanítók továbbképzésében vállaltatok szerepet. Mennyire voltak befogadóak az ottani kollégák?

Nagyon is! A tenni akarás és tudás utáni vágy őket is jellemzi. Meg hát ritkaság európait látni, akivel el is lehet beszélgetni.

Mi az, amiben egy szlovákiai magyar tanár segíteni tud  az afgán iskolának?

Az igazat? Lelket önteni beléjük, hogy vannak emberek, akik gondolnak rájuk, nincsenek a gondjaikkal-bajaikkal egyedül. Tudunk nekik módszertani segédanyagokat küldeni, vagy csak egyszerű, de annál fontosabb jelentőséggel bíró leveleket, rajzokat küldeni.

Mi az, amit mi, európaiak tanulhatnánk az afgánoktól?

Úgy indultunk útnak, hogy próbáljuk majd támogatásunkról biztosítani a tanárokat, diákokat, tartunk workshopot, „lelket öntünk“ beléjük. Mi azonban sokkal többet kaptunk tőlük – itt még az oktatásnak értéke van, a diákok tudásra éhesek és mindent megtesznek azért, hogy továbbtanulhassanak.

Még évek telnek el, mire Afganisztán biztonságos lesz turisztikai szempontból, nem árt ezért emlékeztetni magunkat, mennyire szerencsések vagyunk, hogy a világ ezen részén élünk. Bármennyire is szidjuk az aktuális kormányt, van ivóvizünk, ennivalónk (több is mint kéne), lakásunk-házunk és még sorolhatnám. Diákjaink legnagyobb gondja, hogy mikor lesz újra szünet, melyik tanár fog hiányozni, milyen lassú az internet (mint minden csoportban, itt is vannak kivételek). A projektben Afganisztán volt a partnerünk abban, hogy tudatosítsuk mindazt, amink van és tanuljuk meg azt értékelni.

Teljesen más kultúrával, más gondolkodásmóddal, más módszerekkel találkozhattál Afganisztánban. Szakmailag ez mit adott neked?

Még jobban becsülöm a mi munkakörülményeinket és feltételeinket, habár messziről sem tökéletesek.

Milyennek láttad a nők helyzetét Afganisztánban? 

Az afgánok tipikusan konzervatívok és nagyon vallásosak. A csaknem 30 milliónyi lakost több mint 20 nemzetiség alkotja, akik közül a pastuk, tadzsikok, hazarák és üzbégek a legnépesebbek. Az élet értelme és központja a család és híresen ismertek vendégszeretetükről. A legszegényebb afgán is megkínálja az arra utazót teával s kaláccsal, cukorkával, még ha nehezen is engedheti meg magának. A gyerekek csak akkor repülnek ki a családi fészekből, ha megházasodnak. A házasság általában két család egyezsége, az anyának és nénikéknek kulcsszerepük van az ügyben. A család és házasság nagyon fontos az afgánok életében. Sokszor érthetetlen számukra, miért is utaznak a nyugatiak – főleg nők – család nélkül. A nő a család tisztességének szimbóluma és mércéje. Az afgánok konzervativizmusának látható jelképe a ruházkodásban nyilvánul meg. Mindkét nem öltözéke a test körvonalainak elrejtését hivatott szolgálni. Míg a nők haja minden esetben takarva kell hogy legyen, sok esetben, főleg vidéken láthatunk burkát viselő egyéneket is. A férfiak buggyos pizsamaszerű nadrágot és hosszúujjú inget hordanak – ez a shalwar kameez (salvar kamíz), nemritkán zakóval vagy kabáttal. A fiatalok körében azonban nem ritka a farmer és trikó sem.

A lányok most már járnak iskolába, de még mindig az említett konzervativizmus szellemében. Ritkán tanulnak tovább, nem is mindenki fejezi be a kötelező 6 éves alapiskolát. A legtöbb férfi a családi fészek biztosítóját látja a nőben, nem szívesen fogadják, ha dolgozik vagy szabadabb elveket vall.

Téged nőként elfogadtak a helyiek? Van-e ezzel kapcsolatban negatív tapasztalatod?

A nőknek mint említettem speciális helyzetük van az iszlám kultúrában. Az európai nőre persze másként tekintenek – nem értik, miért a nagy önállóság, mire is jó az (főleg a férfiak gondolkodnak így, de nagyon sok nő is). A más világ nőjét – hogy úgy mondjam – megtűrik, de hogy nagy megértéssel vagy tisztelettel fogadnák, az túlzás lenne. Néha fura érzésem volt ettől, de meg lehetett szokni. Nem lehet kezet fogni a férfiakkal, nem szabad a szemükbe nézni, nem lehet kihívó ruhákat (ez az ő szemszögükből a kivágást, bokán felül végződő szoknyát, rövidujjút jelenti) viselni, a nőknek nincs mindenhová (pl.mozi) bejáratuk. Viszont igazán negatív tapasztalatom sincs.

Visszatérnél Afganisztánba?

Afganisztánt nagyon a szívembe zártam, sok ismerőst szereztem. Nagyon szívesen visszamennék és ha lenne lehetőség újra hasonló projektben részt venni, biztosan bekapcsolódnánk. Érdekes lenne más országokat is saját szemszögből megismerni, nem pedig a média által feltálalt hírek alapján.

Képek: Peternai Zsuzsanna