Maliról régebben a Dakar-rajongók hallottak sokat, amióta viszont a sivatagi autóversenyt athurcolták Dél-Amerikába, ez a hatalmas nyugat-afrikai ország nem szerepelt gyakran a címlapokon. A helyzet január 11.-én változott, amikor a világot bejárta a hír, hogy Franciaország a mali kormányerők oldalán katonailag beavatkozott a mali konfliktusba az északi országrészt elfoglaló radikális iszlamista fegyveresek ellen. Kis provinciánkban is megjelent néhány kósza hír a katonai akcióról, ezek viszont nem untatták túlságosan a nagyérdeműt a részletekkel, netán a konfliktus hátterével.
Még mielőtt megvádolnánk a franciákat, hogy céljuk pusztán az erődemonstráció lenne az egykori gyarmatvilágban, szögezzük le, hogy a bamakói kormány személyesen kiáltott segítségért és a katonai akciót az ENSZ Biztonsági Tanácsának felhatalmazása is legitimizálta. De miért volt szükség erre? Mi történt a nyugat-afrikai térségben, ami szükségessé tette, hogy Franciaország hírnevét kockáztatva légi és szárazföldi erőkkel is bevonuljon a Szaharába? Talán sokunkban fel is merült: nocsak, a franciák visszafoglalják egykori gyarmatukat?
Ejtsünk először néhány szót Maliról. Mali a nyugat-afrikai térség egyik legjelentősebb országa. Az ország déli része sűrűn lakott terület, ez már fekete Afrika a javából. Az északi rész sivatag, és szinte teljesen lakatlan. A Szaharában különféle berber törzsek élnek, közülük a legjelentősebbek a tuaregek. A tuaregek több mint kétezer éve itt élnek, náluk jobban senki sem ismeri a Szaharát. Egy régi mondás szerint még maga Allah sem merészkedne be a Szaharába egy tuareg nélkül. Nem arabok ők, de az évszázadok során komoly iszlám hatás érte őket. Jellemzően kereskedők voltak mindig, egyfajta összekötő kapocs az észak-afrikai arab világ és fekete Afrika között. A kisebb-nagyobb konfliktusok a délen élő fekete lakosság és az északi országrészben élő tuaregek között nem újkeletű Maliban: az elmúlt ötven év alatt számos fegyveres konfliktus volt az ország területén a két etnikum között. Talán érdemes megemlíteni e konfliktusnak egy olyan dimenzióját is, hogy a tuaregeknek sosem volt saját államuk, holott jelentős kisebbséget alkotnak nemcsak Maliban, hanem Algériában, Mauretániában és Líbiában is. A bamakói kormány semmiféle politikai jogokat nem biztosít nekik, és nincs is képviseletük a mali kormányban. A múltban a tuaregek voltak a gazdag kereskedők, és a fekete afrikai lakosság volt alárendelt szerepben, mára viszont fordult a kocka.
A mostani konfliktus szálai az arab tavaszig vezethetőek vissza. Miután Egyiptomban, Líbiában, Tunéziában a nép haragja elsöpörte az erőskezű diktátorokat, akik valamennyire távol tartották a dzsihádistákat, azóta az iszlamista radikális szervezetek folyamatosan erősödtek Afrika különböző pontjain. Biztonságpolitikai szakértők szerint, ha ma jelentős terrorsejtekről beszélünk, akkor már nem Afganisztánra és Pakisztánra kell gondolnunk, hanem Szomáliára, Líbiára, Egyiptomra es újabban Észak- Malira, ahol a tuareg függetlenségi harcosok körébe beszivárogtak az Al-Kaida sejtjei és más radikális iszlamista fegyveres szervezetek. Különösen a líbiai polgárhaború idején ezek a csoportok nagy mennyiségű fegyverkészleteket zsákmányoltak. A tuaregek a líbiai fegyveres konfliktus idején Kadhafi oldalán harcoltak, majd a diktátor bukása után – az ott zsákmányolt komoly fegyverarzenállal együtt – eltűntek a sivatagban.
Ezek a fegyverek – a francia hírszerzés szerint – később Észak-Maliban bukkantak elő. A tuaregek tavaly áprilisban elfoglalták az észak-mali településeket, köztük Timbuktu történelmi varosát és az általuk ellenőrzött területeken a saríja elvei szerint kezdtek törvénykezni. A mali hadsereg gyengének bizonyult ezekkel az erőkkel szemben. Egyrészt a szaharai viszonyok – melyek közt csak a tuaregek mozognak otthonosan – nehezítették a kormányerők helyzetét, másrészt Bamakóban beköszöntött az éppen aktuális kormányválság, amelynek eredményeként vezető nélkül maradt az egyébként is harmatgyenge mali hadsereg.
A helyzet komolyságát most tehát az okozta, hogy a jelentős fegyverkészletek birtokában lévő tuareg függetlenségi harcosok szövetkeztek az iszlámista radikálisokkal és elfoglalták Mali északi részét. Egy masszív, kétezer fős sereg indult a sivatagból dél felé – ami a térségben már komoly erőnek számít.
A nemzetközi közösség januárban látta elérkezettnek az időt, hogy beavatkozzon. Nem tudni, a lázadók tényleg megindultak
volna-e Bamakó ellen, de a katonai beavatkozás lényeges stratégiai célja az lehetett, hogy megakadályozzon egy komoly radikális iszlamista bázis létrejöttét Európa közelében. A térségben továbbá becslések szerint több mint hatezer francia állampolgár tartózkodik, Franciaországnak tehát mindenképpen érdeke az ő biztonságuk garantálása. Fontos tényező lehetett az is, hogy Nyugat-Afrikában egyedül Franciaország rendelkezik megfelelő katonai bázisokkal – az egykori gyarmatok területén – például Burkina Fasoban és Nigerben. És hát nyilván az sem volt utolsó szempont a párizsi döntésben, hogy Franciaország a szomszédos Nigerből nyeri az atomerőművei működéséhez szükséges uránt, tehát mindenáron meg kellett akadályozni, hogy a konfliktus átterjedjen a szomszédos országokra.
Hogyan tovább?
Az óvatos jóslatok ellenére a franciák a meglehetősen jelentéktelen mali hadsereggel az oldalukon gyors ütemben visszafoglalták a felkelők kezén levő jelentősebb településeket. Január 26.-án bevonultak Timbuktuba, majd a tuareg központba, Kidalba. A kérdés most az, hogy hogyan tovább. A franciák egyelőre maradnak, azonban a vezetést a helyi erőkre és a Nyugat-Afrikai Közösség (ECOWAS) közös hadseregére szeretnék átruházni.
A tuareg lázadók és a dzsihádisták behúzódtak a sivatagba. A franciák tudják, hogy ha teljes mértékben visszaadják a hatalmat a bamakói kormánynak, akkor az nem old meg semmit. Ezért nem zárkóznak el a tárgyalásoktól a kevésbé radikális tuareg szervezetekkel. Úgy néz ki, a tuaregek is tárgyalni akarnak. Mali két részre szakadása kevésbé valószínű, de könnyen elképzelhető, hogy északon egy tuareg autonóm terület fog alakulni.
A konfliktus Maliban tehát valamennyire rendeződni látszik. A franciák egészen biztosan sikerről fognak beszélni. Az észak-és nyugat-afrikai terrorsejtek viszont valószínűleg tovább erődödnek. Félő, hogy a közeljövőben hallunk még a maghrebi Al-Kaida-ról, az Ansar Dine nevű dzsihádistákról, vagy az algériai túszdrámához hasonló eseményekről.
Képek: guardian.co.uk, world.time.com, beitelwihar.com, telegraph.co.uk
